Figyelem! Elrendelték az elsőfokú riasztást, hét vármegyére is veszélyjelzést adtak ki a zivatarok miatt

Éjfélig lesz érvényben.

Figyelmeztető előrejelzést adtak ki Magyarország területére

2024.03.24. vasárnap éjfélig.

Vasárnap a déli óráktól nagyobb eséllyel a Dunántúl északnyugati felén, valamint északkeleten fordulhat elő zivatar, amelyet átmeneti viharos (~65-75 km/h) széllökés, valamint jégdara is kísérheti – hívta fel a figyelmet előrejelzésében a HungaroMet Nonprofit Zrt.

Vasárnapra az elsőfokú, citromsárga riasztást több vármegyére is elrendelték a zivatarok, villámlások, valamint a jégeső veszélyei miatt.

Összesen hét vármegyére adtak ki figyelmeztetést,

míg Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye az erős széllökések miatt is riasztást kapott.

Bár északnyugat felől valamelyest csökkenhet a felhőzet, és a gomolyfelhő-képződés mellett több órára is kisüthet a nap, a Dunántúlon ugyanakkor előfordulhatnak erősebben felhős időszakok is. Szórványosan valószínű zápor, a dunántúli és északkeleti vidékeken helyenként zivatar is kialakulhat.

A nyugatias szelet több helyen élénk lökések kísérhetik, de záporok, zivatarok környezetében átmenetileg megerősödhet, sőt viharossá fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12, 13 fok körül alakul. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő – írták.

Forrás: met.hu

(met.hu nyomán)

Valódi Hírek