Súlyos botrány érik: Orbán Viktor megszegte az ígéretét, magukra hagyták a recski sárlavina károsultjait

Kósa Lajos barátja vitatta a felelősségét az ügyben.

Orbán hiába írta alá a kormányhatározatot, mégsem lesz kártérítés

Nem kerül Recskre az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett kormányhatározattal elkülönített félmilliárd forint. Így kiderült, a pénzből senki nem számíthat segítségre azok közül, akiknek a házát tavaly nyáron elöntötte a sár – hívta fel a figyelmet a 24.hu.

Korábban megírtuk, hogy a recski bányát üzemeltető cég közölte, visszautasít minden kártérítési igényt, annak ellenére, hogy szeptemberben az országos bányakapitányság határozata jogsértést állapított meg és 3 millió forintos bírság megfizetésére is kötelezte a bányatársaságot.

A Fidesz alelnökének barátja szerint ő nem felelős semmiben

A Fidesz alelnökének, Kósa Lajosnak barátjaként ismert Fiák István ügyvéd vitatta, hogy ügyfelét, a recski kőbányát üzemeltető Andezit-Bau Bányászati Zrt.-t bárminemű felelősség terhelné a június elején bekövetkezett sárlavina okozta károk miatt. A bányatársaság jogi képviselőjeként már azt is vitatta, hogy „a megjelölt területen bármilyen káresemény bekövetkezett volna”.

Megszólalt a polgármester

A napokban az ATV Start című műsorában Nagy Sándor recski polgármester kijelentette:

az 500 millió forintos támogatás okafogyottá vált, ezért már nem is számolnak vele.

A 24.hu ezután információkat kért a polgármestertől, aki azt közölte,

a támogatást „csak úgy nem adják oda,

ahhoz kellett volna a Belügyminisztérium támogatói okirata is. Ez viszont nem született meg”.

Nagy Sándor azt mondta: a sárlavina által érintett recski ingatlanokat több szakértő is felmérte, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, illetve a Heves Vármegyei Kormányhivatal részéről is érkeztek a Belügyminisztérium felkérésére a helyszínre,

de ezek a vizsgálatok mind azt támasztották alá, hogy „a házak statikailag nem sérültek meg” (?).

„Nekem mondták is már akkor a szakértők, hogy erre nem fognak 500 milliót adni, higgyem el nekik. Mert ha erre adnának félmilliárdot, akkor nem lenne megállás, a nagyobb viharkárokat is mind a kormánynak kellene fizetnie.

Így aztán a lakók visszaköltözéséhez elég volt egy takarítás, mert az ingatlanok nem váltak életveszélyessé”

– fogalmazott a polgármester.

Hozzátette: hivatalos levelet nem kapott arról, hogy az említett támogatás nem érkezik meg, de úgy véli, elég egyértelmű a helyzet, hiszen a támogatáshoz szükséges okirat eddig nem született meg, az eset óta pedig eltelt több mint kilenc hónap.

A károsultak nem kapnak semmit, a bánya Fiákéknak termeli a pénzt

Felhívták rá a figyelmet, hogy a bányacég 2023. január 1-jétől szeptember 21-éig tartó időszakra vonatkozó beszámolója szerint a csonka 2023-ban 89,5 milliós nyereséget produkált. Megjegyezték, 2022-höz képest a cég kötelezettségei 360 millióról 853 millió forintra nőttek, vagyis cirka félmilliárd forintnyi tartozást halmoztak fel ebben az évben. Az eszközállomány mindeközben 360 millióról 1,16 milliárdra nőtt.

Kapcsolódó:

Elkapták Kósa Lajos ügyvédjét Tusnádfürdőn: Durva fenyegetés lett belőle (+videó)

Mi történt? Vizsgálatot rendeltek el Kósa Lajos barátjának bányája ügyében

Hatalmas balhé Heves vármegyében: A lakóházak szomszédságában nyílik a fideszes gigabánya

Valódi Hírek