Tovább dagad a botrány: Furcsa dolgok derültek ki Kósa Lajos barátjának bányája ügyében

Felveszik a kesztyűt a károsultak.

A recski bányát üzemeltető cég visszautasít minden kártérítési igényt, annak ellenére, hogy szeptemberben az országos bányakapitányság határozata jogsértést állapított meg és 3 millió forintos bírság megfizetésére is kötelezte a bányatársaságot – hívta fel a figyelmet a Népszava.

A Fidesz alelnökének, Kósa Lajosnak barátjaként ismert Fiák István ügyvéd vitatja, hogy ügyfelét, a recski kőbányát üzemeltető Andezit-Bau Bányászati Zrt.-t bárminemű felelősség terhelné a június elején bekövetkezett sárlavina okozta károk miatt. A bányatársaság jogi képviselőjeként már

vitatja azt is, hogy „a megjelölt területen bármilyen káresemény bekövetkezett volna”.

Kósa Lajos barátja azzal a megállapítással sem ért egyet, hogy a céget bármilyen felelősség terhelné a sárömlés miatt, mivel – tudatta – ez egy „elháríthatatlan természeti esemény volt, a sárlavinát kiváltó villámárvíz bekövetkezéséért egyetlen személy vagy szervezet sem tehető felelőssé” – „érvelt” Fiák a recski sárlavinában elöntött házak lakóit képviselő Magyar György ügyvédnek írt levelében.

„A megjelölt időpontban, de azt megelőzően sem történt a bányatelken üzemi baleset. A be nem bizonyított kár, illetve ügyfelem bárminemű közrehatásának hiányában, a kialakult természeti viszonyok miatt

nem állapítható meg a cég felelőssége”

– vélekedett.

A károsultakat képviselő Magyar György hangsúlyozta: egyáltalán nem ért egyet a jogi képviselő „érvelésével”, úgy látja, az országos bányakapitányság szeptemberi határozata

megteremti egy kártérítési per jogalapját.

Fiák azt követően közölte különös válaszát, hogy az ügyvédi iroda a perindítás előtt újból peren kívüli egyeztetéseket kezdeményezett.

„Ügyvédetikai kérdéseket vethet fel a bánya jogi képviselőjének személye, aki üzleti részesedése okán vélhetően egyrészt abban érdekelt, hogy a bánya a saját jogi és gazdasági érdekeinek megfelelően kezelje a kialakult helyzetet, ugyanakkor a jogi képviselő személyes kapcsolatai és vélelmezhető politikai elkötelezettsége miatt abban is érdekelt, hogy az ügy elsődlegesen politikai – és nem feltétlenül jogi/gazdasági – szempontok szerint záródjon. Adott helyzetben e két érdek ellentétbe is kerülhet és

összeférhetetlenséget eredményezhet”

– közölte Magyar György, aki hozzátette: a bánya a tényeket makacsul tagadó és a kártérítéstől mereven elzárkózó magatartása miatt ügyfeleik kénytelenek polgári pereket indítani.

„Irodánk a bányával történt eredménytelen peren kívüli egyeztetést a továbbiakban értelmetlennek tartja, így rövid határidőn belül, az ügyfelek felhatalmazása alapján

meg fogja indítani a polgári pert”

– mondta.

Mint ismert, június 8-án a hatalmas esőzések következtében sárlavina öntötte el a Heves vármegyei Recsk több házát is. Több felvétel is azt támasztotta alá, hogy a hordalék abból a bányából érkezett, amelynek egyik tulajdonosa az a Fiák István, aki Kósa Lajos fideszes politikussal is jó baráti kapcsolatban van, sőt közösen vezetik a magyar korcsolyaszövetséget is.

Korábban megírtuk, hogy vizsgálatot rendeltek el Kósa barátjának bányája ügyében, de arról is beszámoltunk, hogy az ügyészség nyomozást is indított az ügyben. Írtunk arról is, hogy Herfort Marietta, Dobrev Klára árnyékkormányának romaügyi tanácsadója a recski bánya ügyével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy veszélybe került 21, a bánya mellett élő család lakhatása és biztonsága.

Kapcsolódó:

Brutális sárlavina lepte el a felhőszakadás után a recski bánya melletti házakat

Váratlan fordulat: Nyomozást rendelt el az ügyészség a recski sárlavina ügyében

https://nyugatifeny.hu/2023/10/10/dagad-a-botrany-rendkivul-sulyos-dolgok-derultek-ki-a-kosa-kozeli-banyarol

Valódi Hírek