Váratlan fordulat: A rendőrség botrányos részleteket árult el a ped0filsegítő Kónya Endre elleni nyomozásról

Még azt sem tudják, milyen bűncselekmény gyanúja miatt vizsgálódnak.

Megírtuk, hogy Kónya Endre a napokban hamis vallomásra akarta rábírni a bicskei gyermekotthon egyik m0lesztált áldozatát, ám rejtett kamerával rögzítették az esetet. A rendőrség akkor azt közölte: az ügyben eljárást indítottak, a közzétett felvételt pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Valami történhetett

Ugyanakkor a Népszava arra hívta fel a figyelmet, hogy

nem történt gyanúsítotti kihallgatás a rejtett kamerás felvételek miatt,

amelyeken az látható, hogy a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettese hamis vallomásra akarta rávenni az intézmény egyik korábbi lakóját, az elítélt Vásárhelyi János egyik áldozatát – tájékoztatta a lapot a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A bizonyíték mégsem bizonyít semmit?

Azt írták, kérdéseiket azután küldték el, hogy egy hete a rendőrség azt közölte, hivatalból nyomozást indítanak az RTL-en bemutatott rejtett kamerás felvételek miatt. Megjegyezték, mivel az elkövető személye könnyen beazonosítható, így akár meg is gyanúsíthatták volna a ped0filsegítő Kónya Endrét, aki újból próbálta megvesztegetni a gyermekotthon egyik áldozatát. Ám hiába készült minderről videófelvétel,

ez nem történt meg.

A rendőrség titkolózik az ügyben

A BRFK hozzátette: a nyomozás érdekeire való tekintettel bővebb információt nem tudnak adni. Jelezték, sem a múlt heti, sem a frissebb közleményükből nem derült ki, hogy milyen bűncselekmény gyanúja miatt zajlik az eljárás – ha zajlik egyáltalán.

Kapcsolódó:

Fordulat a kegyelmi botrányban: Kónya Endre szörnyű dolgokat tett a börtönbe vonulása előtt

Mi történt? Bevetették a TEK-et a ped0filbotrányba belebukott Novák Katalin miatt

Itt a megtorlás: A ped0filbotrányban érintett Balog Zoltán miatt kirúgták a gyülekezet kántorát (+videó)

Valódi Hírek