Érik a következő nemzetközi botrány: Újabb művészeti egyetemen mentek neki a hallgatók a vezetőségnek

A Zeneakadémia lesz az új SZFE?

Szenátusi ülést tartottak kedden a Zeneakadémián, ahol megjelent közel hatvan diák, és beszédet mondott Németh Zoltán István, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának (ZAK HÖK) elnöke – írta meg az index.hu.

Beszédében elmondta, hogy az egyetemi vezetés egy részének döntései és azok következményei miatt úgy gondolják, eljött az idő, hogy kritikusan szemléljék a jelenlegi helyzetet.

A kancellárt egy éve nem tudják elérni

Németh kifejtette: a Zeneakadémia kancellárja egy éve nem jelent meg a szenátusi üléseken, így kérdést sem tudtak intézni hozzá.

„Hogyan engedhető meg jogilag, hogy egy ilyen kulcsfontosságú pozíciót betöltő személy ilyen hosszú ideig távol maradjon a szenátusi döntéshozatali folyamatoktól?”

– tette fel a kérdést.

A diákságot az is aggasztja, hogy

az elmúlt időszakban húsz munkatárs távozott a neves intézményből.

Egyre többen távoznak az intézményből

A távozások, és azok körülményei nagyon komoly problémákat vetnek fel.

„Az egyetemi közösség elvárja az egyetem vezetésétől, hogy ne csak a jövőt tervezzék és szervezzék meg, ne csak álmodozzanak az egyetemi struktúra részletes ismerete nélkül, hanem vállalják a felelősséget a múlt eseményeiért is”

– hangsúlyozta.

„Az egyetem vezetése ebben a nehéz helyzetben nem csupán irányító szerepet tölt be, hanem példát is mutat a tiszteletteljes és etikus munkahelyi környezet megteremtésében. Egy ilyen etikus környezetbe

nem fér bele az egyetem egykori rektorával történő üvöltözés”

– fűzte hozzá Németh.

Az egyetem hallgatói úgy döntöttek, hogy ha a zeneakadémia vezetése nem változtat, az elmúlt 149 évben megszokottól eltérően fejezik ki engedetlenségüket. Ezzel viszont

országos és nemzetközi botrány alakul ki a neves intézmény körül.

Akkora a baj, hogy önkénteseket kerestek

Gazsi Olivia, a Zeneakadémia oktatásszervezési felelőse február végén a Facebookon jelezte, önkénteseket keresnek, miután

a felvételi időszakkal járó munkákat nem tudják megoldani.

Az intézményben az alacsony bérek és a fluktuáció is problémát jelent, így előreláthatólag bizonyos diplomák kiadásánál is bajban lesznek.

Valódi Hírek