Gyermekbántalmazási ügy miatt nem indítja a Fidesz az egyik legismertebb polgármesterjelöltjét

Belebukott a felesége erőszakos módszereibe.

Gór Csaba, a II. kerületi fideszes frakcióvezető azt állítja, nem a műkorcsolyás gyerekek panaszai nyomán indult nyomozás miatt adta át másnak a polgármester-jelöltséget.

Sokáig úgy tűnt, hogy a júniusi 9-ei önkormányzati választásra a Fidesz Górt indítja a II. kerület polgármesterjelöltjének. Ám

hiába volt ő a „rangidős” helyi pártpolitikus, a kormánypárt ejtette

– írta meg a 24.hu.

A felesége ellen gyermekbántalmazás a vád

Mindezt nem sokkal azután, hogy kiderült,

a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) a gyermekvédelmi hatósághoz fordult, egyúttal rendőrségi bejelentést is tett.

Megírtuk, hogy Sebestyén Júliával szemben több szülő is levélben emelt panaszt még 2022 év végén, amelyben kifogásolták a korábbi Európa-bajnok műkorcsolyázó szakmai módszereit és emberi magatartását. A szülők erőszakosságról, szorításról, karmolásról, elcsattant pofonokról,

megszégyenítésről, sértegetésről, betegen versenyeztetésről, megalázásról, elhanyagolásról számoltak be.

A Fidesz Gór helyett végül Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakost indítja a kerületben. Gór azt állítja, a felesége ügyének semmi köze a hirtelen visszavonuláshoz. A portál kérdésére egyúttal visszautasította, hogy a feleségét érintő ügyben „bármilyen nyomásgyakorlás történt volna”, azaz, hogy

szerette volna elérni a terhelő vallomások visszavonását.

Ügyvédként folytatja

Gór eddig is ügyvédként dolgozott: a kerületi képviselőséggel párhuzamosan aktív tagja volt a Francsics és Társai Ügyvédi Irodának. A 2022-es kampány idején derült ki, hogy az iroda képviseletében éppen neki jutott kulcsszerep abban, hogy a felülvizsgálat során törvényesnek mondják ki a

Tarlós István főpolgármestersége idején levezényelt orosz metrókocsi-beszerzést.

Független jogi szakértőként éppen ő írta alá az erről szóló jelentést. Tordai Bence országgyűlési képviselő ezek után zugügyvédnek, Putyin-bérencnek és hazaárulónak titulálta őt.

Valódi Hírek