Perintfalvi Rita: Remélem, hogy az öt kislányt molesztáló Sz. atya soha többet nem szívhat az Isten szabad ege alatt levegőt!

Legalább öt kislány ellen követett el sze*uális bántalmazást.

Rendkívül felkavaró bejegyzést tett közzé közösségi oldalán csütörtökön Perintfalvi Rita. A teológus arra hívta fel a figyelmet, hogy szerdán birtokába került egy fotó, amely egy ped0fil bűncselekményeket elkövető papot ábrázolt. Mint írta, régóta nyomon követte az esetet, és saját nyomozása alapján már régóta tudta, kiről is van szó.

A teológushoz eljutott fotó most megerősítette: a képen valóban a sze*uálisan bántalmazó pap látható. Az ügyészség a közelmúltban vádat emelt a Debreceni járásbíróságon Sz. atya görögkatolikus pap ellen, akivel kapcsolatban a rendőrség hosszú nyomozást folytatott, mert több, legalább három – de bizonyos hírek szerint – legalább öt kislány ellen követett el sze*uális bántalmazást (!).

Perintfalvi Rita megrázó bejegyzését alább közöljük:

„REMÉLEM, HOGY AZ ÖT KISLÁNYT M0LESZTÁLÓ SZ. ATYA SOHA TÖBBET NEM SZÍVHAT AZ ISTEN SZABAD EGE ALATT LEVEGŐT!☝️

Tegnap kaptam egy fotót. Egy sze*uálisan bántalmazó papot ábrázolt. Az esetet nagyon régóta figyelemmel kísértem és saját nyomozásaimból már régen tudtam, hogy ki az elkövető. És igen, az ő fotóját küldték el nekem. Vagyis a helyi közösségben, ahol papként dolgozott, elkezdett szivárogni mindaz a mocsok, amit hosszú éveken keresztül elkövetett.

És az emberek rájöttek, hogy ő az.

Nemrég vádat emelt az Ügyészség a Debreceni járásbíróságon Sz. atya görögkatolikus pap ellen, akivel kapcsolatban a rendőrség hosszú nyomozást folytatott, mert több, legalább három – de bizonyos hírek szerint –

legalább öt kislány ellen követett el sze*uális bántalmazást.

Az első kislány ráadásul éppen egy gyermekvédelmi intézményben esett a sze*uális ragadozó csapdájába, mégpedig egy olyanban, amelyben éppen Sz. atya volt a lelkivezető.

Muszáj ragadozónak neveznem őt, hiszen tisztán és világosan látszik, hogy egy olyan sorozatos elkövetőről van szó, aki magától soha nem állt volna le. Akinek a bántalmazás, a kicsi lányok testén és lelkén való uralkodás, egyfajta droggá vált. Nem bírt róla lejönni, sőt egyre merészebbé vált. Főként azért, mert az első kamaszlány molesztálását, aminek kapcsán a Gyermekvédelmi Szakszolgálat feljelentette őt,

simán megúszta!

Az eljárást bűncselekmény hiányában lezárták. Vagyis nyilván nem tudták bizonyítani az abúzust. És mit tett erre Kocsis Fülöp metropolita, aki Sz. atya felelős vezetője? Fogta és áthelyezte Sz. atyát egy új szolgálati helyre. Ahol persze tovább folytatta förtelmes dolgait és így nem csoda, hogy hamarosan felbukkant egy újabb áldozat a rendőrségen.

Ezúttal egy 9 éves kislány!

Vagyis egy még kiszolgáltatottabb, egy még gyengébb áldozat, mint az előző. Olyan valaki, aki még kevésbé tudta megvédeni magát. Sz. atya biztosra ment. Bátorította az, hogy az előzőt is megúszta, bátorította az, hogy a metropolitát is ügyesen át tudta vágni. Hiszen ne felejtsük el az ilyen elkövetők nem csupán az áldozatokat, hanem MINDENKIT manipulálnak.

Aztán lett harmadik áldozat, majd lett negyedik és lett ötödik. Erről írt a 444-en Urfi Péter oknyomozó újságíró is. És ki tudja, hogy vajon még mennyi áldozatot szedett Sz. atya, aki hosszú évekig, sőt évtizedekig lehetett háborítatlanul kiskorú gyermekek közelében? És mit reagált minderre Kocsis?

Amikor tavaly az oknyomozóanyag megjelent az ügyről, Kocsis interjút adott a 444-nek. De annyira nem gondolta át, hogy milyen súlya is lehet a szavainak, hogy képes volt azt válaszolni a riporter kérdésére, hogy neki fogalma sincsen arról, hogy más országokban milyen feltáró munkát folytat az egyház, mert ő bizony nem olvas újságot. Hát, ahhoz képest, hogy Ferenc pápa már 2013-ban meghirdette a zéró toleranciát, azért legalább nem ártott volna kicsit utána olvasni a témának.

De az persze sokkal megdöbbentőbb volt számomra, amit akkor az áldozatokról mondott.

Ezek a szavak áldozatvédőként nagyon mélyen érintettek és felzaklattak engem:

»Én azt tudom gondolni, hogy mind a két élethelyzetben érzelmileg nagyon sérülékeny gyermekekről van szó. És igen, talán túl természetes vagy túl közvetlen a gyerekkel ez az atya. Nagyon rossz, ha nekem a papjaimat arra kell intenem, hogy ne simogasd meg a kisgyereket. Ez borzasztó! Pedig már lassan itt tartunk. De engem nem visz rá a lélek, hogy ilyen fajta védelmi intézkedéseket vezessünk be« (Kocsis Fülöp).

És miközben a metropolita atya egyértelműen kifejezte, hogy nem hisz az áldozatoknak, továbbra is maximálisan megbízott papjában: »A vád nem tűnik megalapozottnak, sokkal inkább koholt vádnak tűnik. (…) Én bízom abban, mégpedig mindkét oldal érdekében, hogy kiderül, alaptalan a vád. És akkor kreáltunk egy szörnyű élethelyzetet annak az atyának, aki erről nem tehet.«

Sőt empátiája kizárólag a most már megvádolt Sz. atya irányába mutatkozott meg: »Kiskanállal kell összekaparni. Képzelje el, hogy megvádolnak valakit olyan dologgal, ami abból fakad, hogy tényleg szereti a gyerekeket.«

Hát, Tisztelt Kocsis Fülöp atya, akkor most elárulok valami fontosat, amit remélem, hogy ezek után jól az emlékezetébe vés!

Konkrétan

Ön a felelős azért, hogy lett második, harmadik, negyedik, ötödik és ki tudja, hogy mennyi áldozat!

Ugyanis Sz. atya perverz módon élvezte azt, hogy átveri és kedve szerint manipulálja Önt. Ez éppúgy az aljas hatalmi játszmájának a része volt, mint az, hogy egészen aprócska kislányokat és a gyermekotthonban a neki teljesen kiszolgáltatott serdülőket arra használta, amire csak akarta. És Önben soha egy pillanatra sem merült fel a kétely.

Miért is? Mert tisztes családapa volt? Mert az Isten papja volt? Aki ilyet soha nem tehet? Hát pedig de! És

az ilyen ragadozók SOHA nem állnak le. Ezeket meg kell állítani!

Az ilyeneket azonnal el kell távolítani a gyermekek közeléből, mert számukra a bántalmazás függés. Olyan perverz élvezet, amivel soha nem tudnak betelni.

Ezúton is hálás szívvel köszönöm az érintett rendőrség összes munkatársának, akik az ügyön dolgoztak, hogy ők kitartottak és megakadályozták azt, hogy Sz. atya tovább szedje prédáit. Hiszen, ha ők nincsenek, soha senki nem állította volna meg őt. És szívből remélem, hogy olyan jogerős ítélet születik majd,

ami biztosítja, hogy Sz. atya soha többet ne szívhasson az Isten szabad ege alatt levegőt!

P.S. Az írásom alapjául szolgáló cikket beteszem a kommentek közé.”

(Perintfalvi Rita/Facebook)

Valódi Hírek