Kövér László menekült a sajtó elől: Nem válaszolt K. Endre kegyelmével kapcsolatban (+videó)

Jelenleg a köztársasági elnöki jogköröket is ő gyakorolja.

Kövér Lászlót az RTL Híradó riportere próbálta kérdezni K. Endre kegyelmi ügyéről. Az Országgyűlés elnöke vette át a szombaton lemondott Novák Katalin köztársasági elnök feladatait és hatásköreit.

Kövér szerdán a Hagyományok Házában tűnt fel, ahol a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tartott nemzetközi tudományos tanácskozást. A házelnök azonban csak

elsétált a stáb mellett, választ nem adott.

Mint ismert, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatója, V. János több gyermeket is molesztált az ott töltött 26 év alatt. Az ügyre 2016-ban derült fény. Tíz kiskorú fiú az RTL Házon Kívül adásában számolt be arról, hogy az igazgató orálIs sz*xre kényszerítette őket.

A két áldozat, Illés Levente és Pop Mert Julián arcukat és nevüket vállalva mesélték el történetüket. Az igazgatót leváltották, ellene később eljárás indult.

A helyettesét, akiről kiderült a per során, hogy tudott a molesztálásról, sőt, hamis vallomást is írt az egyik gyermek nevében,

Novák Katalin köztársasági elnök kegyelemben részesítette.

Novákkal együtt Varga Judit volt igazságügyminiszter is belebukott a hatalmas vihart kavart botrányba.

Videó:

(rtl.hu)

Valódi Hírek