Videóval: Így menekültek a kínos kérdések elől a ped0filbotrányban érintett Balog Zoltán vallatásán

Balog püspök félt kiállni a sajtó elé.

Balog Zoltán nem mondott le

Megírtuk, hogy kedden szimpátiaszavazást tartottak Balog Zoltánról a Magyar Református Egyház Zsinati Hivatalában. A református püspököt kedd délelőtt rendelték be, hogy egy úgynevezett esperes-gondnoki értekezleten számoljon be arról, pontosan milyen szerepe volt a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének kegyelmi ügyében.

Kapcsolódó: Mi történt? Hatalmas fordulat jött Balog Zoltán vallatásán; erre kevesen számítottak

A meghallgatást követően arról szavaztak, hogy Balog Zoltán maradhat-e a zsinat lelkészi elnöke. A szavazáson többségben voltak az igenek, 86 százalék szavazott bizalmat a református püspöknek.

Beszámoltunk róla, hogy Novák Katalin lemondása után kiderült: Balognak is köze lehetett ahhoz a megdöbbentő kegyelmi döntéshez, amely végül két fideszes politikus bukását okozta (eddig). Orbán Viktor meg is küldte a selyemzsinórt neki.

A püspök videóüzenetben szólalt meg

Balog a keddi öt órán keresztül tartó értekezletet követően, késő délután videót tett közzé a református egyház honlapján, amelyben bejelentette, hogy nem mond le egyházi pozíciójáról. Elmondta, elutasítanak minden olyan törekvést, amely összemosná az egyházat a kegyelmi üggyel, hisz ilyen ügyekkel nem is foglalkoznak.

„Az mindenki által tudott, hogy elnökasszonnyal régi munka- és jó emberi kapcsolatban vagyunk”

– jegyezte meg a ped0filbotrányban érintett korábbi fideszes miniszter, református püspök.

Mint ismert, Orbán Viktor volt minisztere is tagja a köztársasági elnök 15 fős tanácsadó testületének, ugyanakkor úgy véli, bármilyen tanácsot ad, az csak rá tartozik „akár tévedtem, akár nem”.

Balog püspök nem adott magyarázatot, inkább elmenekült

A hvg.hu beszámolója szerint Balog Zoltánt „légmentesen záró módszerrel” csempészték be kedden a református vezetők Abonyi utcai tanácskozására. Mivel Balog püspök nem óhajtott a sajtó rendelkezésére állni, így a lap az értekezletre érkezőket kérdezte az ügyben. A sajtó képviselői kedden nagy érdeklődéssel várták (volna), hogy milyen magyarázattal szolgál Balog Zoltán a köztársasági elnök bukását hozó ügyben, amelyben a bicskei gyermekotthon ped0fil igazgatója bűnsegédjeként elítélt K. Endre kegyelmet kapott.

Arról számoltak be, hogy az értekezlet résztvevői gondterhelt arccal érkeztek a helyszínre, és – egy-egy kósza megjegyzésen kívül – nyilatkozni egyikük sem mert. Hangsúlyozták, hogy Balog püspök nem mert kiállni az újságírók elé, csupán videónyilatkozatát tette közzé az őt megerősítő szavazást követően. A püspök ugyan elismerte, hogy hibázott, ám a felelősséget mégis eltolta magától.

Videó:

Kapcsolódó:

Súlyos bejelentést tett Balog Zoltán: Kiderült, mi lesz a sorsa a püspöknek (+videó)

Valódi Hírek