Bayer Zsolt emberei máris megfenyegették a történészt, miután borított a Fidesz-alapító nyilas nagyapjának múltjáról

Egy nap kellett nekik.

Megírtuk, hogy Ungváry Krisztián történész levéltári dokumentumokkal bizonyította, hogy Bayer Zsolt nagyapja már a II. világháború előtt aktív tagja és szervezője volt a Nyilaskeresztes Pártnak Kiskőrösön. Az 5-ös számú Fidesz-párttagkönyv tulajdonosának nagyapja a holokauszt idején

gettóorvosként testüregi motozásra tanította be a kiskőrösi gettó személyzetét,

a háború után pedig önként jelentkezett az ÁVH-nál, és besúgónak állt (!).

A történész vasárnap reggel robbantott a közösségi oldalán megosztott videójával, amelyben Bayer Zsolt kormánypárti publicista nagyapjának, Gyimes Károlynak – eddig ismeretlen – megdöbbentően sötét múltját dolgozta fel. A történész hangsúlyozta, azért szükséges Bayer családi múltjának feltárása, mert így sokat megérthetünk abból, miért viselkedik ma Bayer Zsolt úgy, ahogy.

Sejteni lehetett, hogy az ügynek lesz folytatása. A történész leleplező videójának megjelenése után egy nappal a kormánypárti média máris keményen fenyegetni kezdte Ungváry Krisztiánt.

„Hűségesek vagyunk a magyar ügyhöz (…) Bayer Zsolt nélkül a magyar nemzeti oldal nem tartana ott, ahol most tart. Ha tehát őt támadják, minket támadnak.

És ha Zsoltot kóstolgatják a túloldalról, ígérem, mi is ott leszünk”

kezdte fenyegető hangvételű hétfői írását a Magyar Nemzet elnevezésű kormányzati propagandalap.

A szerző, bizonyos Szentesi Zöldi László írása végén ígéretet tett arra is, hogy „a történetnek itt nincs vége, lesz egyfajta visszavágó is”.

Szentesi a történész egy korábbi, saját családjáról tett kijelentésére utalva azt írta:

„Utánanézünk a történteknek,

és – kölcsönösségi alapon – Ungváry Krisztián szűkebb rokonságáról, az állambiztonsággal kapcsolatot tartó apáról, anyáról és nagyapáról mesélünk egy kicsit.”

A történtekkel kapcsolatban Bayer Zsolt is megszólalt, erről >>ITT<< írtunk bővebben.

Kapcsolódó:

Most van gáz: Kipakolt Bayer Zsolt nagyapjának ocsmány múltjáról a neves történész

Perintfalvi Rita: Most már mindent értek Bayer Zsolttal kapcsolatban

Valódi Hírek