Most van gáz: Kipakolt Bayer Zsolt nagyapjának ocsmány múltjáról a neves történész

Önként jelentkezett besúgónak.

Ungváry Krisztián történész levéltári dokumentumokkal bizonyította, hogy Bayer Zsolt nagyapja már a II. világháború előtt aktív tagja és szervezője volt a nyilas pártnak Kiskőrösön. Az 5-ös számú Fidesz-párttagkönyv tulajdonosának nagyapja a holokauszt idején gettóorvosként testüregi motozásra tanította be a kiskőrösi gettó személyzetét,

a háború után pedig önként jelentkezett az ÁVH-nál, és besúgónak állt (!).

„Ez a történet Bayer Zsoltról szól, Bayer Zsolt élethazugságairól, de hogy konstruktív legyek, inkább arról, hogy megértsük Bayer Zsoltot”

– mondta a történész vasárnap reggel közösségi oldalán megosztott videójában, amely Bayer Zsolt kormánypárti publicistának a nagyapjáról, Gyimes Károly szól.

A Telex szemléjében megjegyezte, Bayer Zsolt az írásaiban idillikus képet fest a nagyapjáról, akiről ugyan elismeri, hogy gettóorvos volt, de Bayer szerint ő embereket mentett, mégis meghurcolta az ÁVH. Ugyanakkor kiderült, hogy ez „természetesen” nem fedi a valóságot.

A történész jelezte, azért szükséges Bayer családi múltjának feltárása, mert így sokat megérthetünk abból, miért viselkedik ma Bayer Zsolt úgy, ahogy.

„Magam is azt gondolom, hogy az embert mégiscsak determinálja a történelmi környezete”

– mondta Ungváry.

„Miért is van, az, amit olyan sokszor látunk nála és eszmetársainál,

hogy most mi jövünk, és nekünk dolgok járnak, budai ingatlan, ez az, amaz (…).

Ez az elementáris belső sértettség magyarázható ezekkel a társadalmi traumákkal, amelyeken ezek a családok tettesként korábban keresztülmentek, és a lelkiismeretük valahogy nem adott nekik soha feloldozást”

– mutatott rá.

A történész szerint, ha Bayer Zsolt szembenézne mindezzel, talán képes lenne arra is, hogy az állandó sértettségérzését megszüntesse. De ha csak annyit tesz, hogy nem hazudik saját nagyapjáról, hanem hallgat róla, „akkor is egy centivel előre tudtunk lépni” – jelezte.

Bayer Zsolt korábbi írásai alapján Gyimes gettóorvosként „embereket mentett”. A publicista ezt két levéllel próbálta meg bizonygatni, ám az egyik ilyen levelet egy gettórendőr írta, aki így nem a gettó áldozata volt, hanem a gettót fenntartó szervezet működésében vett részt, így pedig Ungváry szerint

„inkább a vádlottak padjára kellett volna üljön”.

A másik levelet pedig egy olyan ember írta, aki személyesen nem is volt a gettóban, csak másoktól értesült arról, amiről levele szól.

„Tudjuk, hogy ő volt az, aki a hüvelyi motozást betanította ott a helyszínen serénykedő személyzetnek”

– hívta fel a figyelmet Ungváry a birtokába került – Gyimesre nézve terhelő – vallomások alapján.

Mint írták, a testüregi motozás egyébként a holokauszt történetében hungarikum, Magyarországon kívül sehol máshol nem volt példa arra, hogy minden áldozatot testüregi motozásnak vetettek volna alá. Az eljárás embertelen és rendkívül durva volt, a kesztyűket nem fertőtlenítették, senkivel nem tettek kivételt, és ami Gyimesre nézve a legsúlyosabb, hogy Ungváry szerint „az elkövetők oldaláról a részvétel ebben nem volt kötelező”.

Gyimes az 1950-es években

önként jelentkezett besúgónak.

Bayer Zsolt nagyapja ebben az időszakban Komlón volt orvos, és itt egy szélhámos beszámolt neki egy összeesküvésről, amelyről később kiderült az is, hogy semmi nem igaz belőle. Ezt viszont Gyimes akkor még nem tudta, így sietve tett bejelentést egy gyanús személyről. Bayer ugyan egy korábbi interjújában azt mondta, nagyapja „neutrális jelentéseket” adott, ugyanakkor ez az első jelentés nem túl „neutrális” (nem érzékelhető eredményű – a szerk.), hiszen egy feltételezett összeesküvésről szól,

az ilyen vádak miatt pedig akkoriban akasztás járt.

Gyimesnek viszont nem hittek először az állambiztonságnál a szélsőjobboldali múltja miatt, őt provokátornak minősítették, viszont később mégis beszervezték, állambiztonsági „karrierje” pedig feltehetően több évtizeden keresztül folytatódott.

Gyimes besúgói pályafutásának még az sem ártott, hogy 1961-ben egy belekeveredett egy bűnügybe. Ebben több orvost is elítéltek, Gyimes például kétrendbeli magzatelhajtásért és erre való felbujtásért,

1 év felfüggesztett börtönt és 5000 forint pénzbírságot kapott.

„Bayer Zsolt egy kicsit megértőbb lehetne abban a diskurzusban, amit jelenleg az abortusz kapcsán folytat, hogyha a saját nagypapája tevékenységére gondol”

– jegyezte meg Ungváry.

Videó:

Valódi Hírek