Dől a dominó: Egymás után buknak le a kormányzati korrupcióban érintett politikusok

Elindult az elszámoltatás – Lengyelországban.

A leköszönő lengyel kormánypárt számos, hozzá kötődő személyt jutalmazott közpénzzel. A jutalmazási gyakorlat szerint az érintettek több tízmillió, esetenként azonban több százmillió zlotyt (1 zloty – a Magyar Nemzeti Bank aktuális árfolyama szerint – 87,36 forint) meghaladó értékben történtek. Az esetek az októberi kormányváltás óta fokozatosan derülnek ki.

A nyolc év után hatalomba visszatérő lengyel miniszterelnök, Donald Tusk azt mondta a gyakorlattól, „égnek áll” a haja tőle. Bár mint mondta, sok mindent látott már életében, még mindig komoly meglepetések érik.

Elvágjuk a hatalmon lévőket az indokolatlan kiváltságoktól. El sem tudják képzelni, mit fog látni Lengyelország a következő hetekben. A PiS vezető tisztségviselői által elkövetett pénzügyi visszaélések mértékéről beszélek, különösen az államkincstári vállalatoknál

– jelentette ki.

Az egyik figyelemre méltó példa Michał Adamczyk – a pártpolitikai propagandán alapuló, a magyarhoz hasonlóan működő lengyel közmédia –, a Televíziós Információs Ügynökség korábbi vezetőjének busás fizetése. Ő alig több mint nyolc hónap alatt, tavaly április és december vége között 33 millió forintnak megfelelő zlotyt rakhatott zsebre hivatalosan. Csakhogy a különböző juttatásokkal igencsak megszaladt a jövedelme, így összesen 132 millió forintnak megfelelő lengyel zlotyra tett szert – ez havi bontásban 16 és félmillió forintnak megfelelő jövedelmet jelent.

Érdekesség, hogy a magyar Megafonhoz hasonló „magyarázó fejek” Lengyelországban is jól jártak. Tomasz Sakiewicz 6,6 millió forintnak megfelelő összeget kereshetett a provokatív, közösségi oldalakon megosztott üzeneteivel.

Az Orbán-kormányhoz hasonlóan működő leköszönő lengyel kabinet botrányos eseteinek kivizsgálásáért a főügyész, Adam Bodnar külön szervezetet kíván létrehozni. Ez kifejezetten az Igazságügyi Alappal költéseire fog fókuszálni.

(economx.hu nyomán)

(Kiemelt képünkön Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök látható)

Valódi Hírek