Mi folyik itt? Már Budapesten is letiltották a népszerű ellenzéki humorista fellépéseit

Sokaknak fáj a szókimondása.

A népszerű humorista és youtuber, Pottyondy Edina vasárnap a közösségi oldalán számolt be róla, hogy az összes téli és tavaszi előadására elkeltek már a jegyek, így aki most szeretne jegyet venni, az legkorábban egy júniusi időpontra tud foglalni.

Pottyondy beszámolt arról is, hogy a szervezés során visszatérően előfordul, hogy vidéki művelődési házakból

politikai okokból kitiltják az előadásait,

ám ami ennél is meglepőbb: megtörtént már Budapesten is, hogy nem engedték fellépni.

„Ősszel indulnak a vidéki fellépések, ahol a szervezés során mi is szembesültünk azzal, hogy vannak olyan művelődési házak amelyekben politikai okokból nem kívánatos személy vagyok. Perszóna, akinek nem garantált a hazájában szabadon szólni. De akadt ilyen már Budapesten is.

Azok, akik nyíltan kritizálják a kormányt, legyen az Alföldi Róbert, Bödőcs Tibor, Fekete Giorgio, Somogyi András, vagy akár én, sok kíméletre és jóindulatra nem számíthatnak. A disznófejű nagyúr falja az ország lelkét, pusztítja a kultúrát.”

– írta Pottyondy, aki valóban nem kíméli a kormányzati és kormányközeli szereplőket. Csak a közelmúltban kőkeményen beleállt Tóth Gabiba (a videóért >>KATT IDE<<), Bayer Zsoltba (videó >>ITT<<) és Dúró Dórába (videó >>ITT<<).

Kapcsolódó cikkeink:

Hatalmas botrány: „Matyó lotyónak” nevezte Tóth Gabit a Momentum volt politikusa

.

Az durva! Pottyondy Edina nagyon csúnyán felmosta a padlót Bayer Zsolttal (+videó)

.

Dagad a botrány: Egy ismert politikus beleállt Pottyondy Edinába, de kegyetlenül visszacsapott a bumeráng

.

Valódi Hírek