Megtörte a csendet Orbánék kápója: Jönnek a vizsgálatok, mindenkit megfigyel a Fidesz-kormány (+videó)

A felkért vezető elhárítja a leselkedő veszélyeket.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal február 1-jén megkezdi működését – jelentette be a szervezet felkért elnöke szombaton a kormány Facebook-oldalán megosztott videójában.

Lánczi Tamás fontosnak nevezte, hogy „a szervezet nem hatóság, hanem hivatal, így nem nyomoz és nem szankcionál”.

Ugyanakkor megjegyezzük: a fideszes kétharmad által megszavazott törvény szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak (SZVH) rendkívül széles a jogköre. Mint korábban megírtuk, „a kormány szuverenitását veszélyeztető” esetekben vizsgálatot indíthat.

Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország (TI) jogi igazgatója hangsúlyozta: a hivatal bármely, az adott ügyben érintett állami vagy önkormányzati szervtől, érintett szervezettől vagy személytől tájékoztatást, adatszolgáltatást kérhet, beletekinthet minősített adatokba.

Lánczi Tamás azt mondta: a Szuverenitásvédelmi Hivatal elsődleges feladata az, hogy

vizsgálatokat folytasson le,

kutasson és feltárja azokat a kockázatokat, amelyek „a magyar szuverenitásra leselkednek, és lehetőség szerint

megtegyen mindent, hogy ezeket a veszélyeket elhárítsa”.

A hivatal első feladata az lesz Lánczi Tamás szavai szerint, hogy a soron következő, júniusban tartandó két választásra felkészüljön. Jelezte, egy európai parlamenti választás és egy helyhatósági választás lesz a nyár elején. Azt állította, a 2022-es országgyűlési választás után „napvilágra került, hogy milyen befolyásolásai kísérletek történtek”.

„A hivatal első feladata lesz, hogy megakadályozza, hogy ilyen még egyszer előforduljon”

– rögzítette a „felkért vezető”.

„Tehát úgy is fogalmazhatnék, hogy 2022 nem ismétlődhet meg”

– tette világossá Lánczi Tamás, aki szerint Európában, de különösen Közép-Európában számos befolyásolási kísérlet történt és történik.

Úgy fogalmazott: „a demokratikus akaratképzést eltérítik a külső erők attól, ahogy azt egyébként az adott állam jogszabályai előírják”.

„Manipulálják a közbeszédet, civil szervezetek mögé bújva külföldi aktorok politikát csinálnak vagy politikát próbálnak csinálni, korlátozzák a közbeszédet. Hosszasan lehetne még sorolni azokat a negatív tendenciákat, amelyek Magyarországon is jelen voltak és külföldön is megfigyelhetők”

– sorolta a negatív tendenciákat a „felkért vezető”.

Videó:

(Magyarország Kormánya/Facebook)

Kapcsolódó:

Mindenki kezdhet félni: Újabb részletek derültek ki Orbánék rettegett hivataláról (+videó)

Ez nagyon kínos: Még fel sem állt Orbánék rettegett hivatala, máris kiderültek az új hivatal elnökének zűrös ügyei

Érik a botrány: Súlyos következményei lesznek Orbánék kommunista módszereinek

Betelt a pohár: Az amerikai kormány ízekre szedte Orbán Viktorékat a kommunista törvényük miatt

https://nyugatifeny.hu/2023/12/11/kiderult-barmit-megtehet-majd-orbanek-kommunista-idoket-idezo-uj-hivatala

Valódi Hírek