Pofátlan választ adott az 5 milliós fizetésű Orbán-szolga, amikor a leendő hivatal függetlenségéről kérdezték

Cinizmus a köbön.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal első feladata az lesz, hogy őrködjön az önkormányzati, illetve európai parlamenti választás felett, történik-e valamilyen befolyásolási kísérlet – magyarázta Lánczi Tamás, a szervezet leendő vezetője a Hír TV-ben.

Lánczi Tamás arra a kérdésre, hogy miként fogják garantálni az elfogultságmentes működést, cinikusan csak ennyit felelt:

„Bízzanak bennem”.

Lánczi úgy látja, az elmúlt hetekben néha úgy fogalmazódtak meg vádak, hogy még a törvény szövegét sem ismerték és azt sem tudták, ki fogja vezetni a hivatalt. Ezen megszólalásokat pedig javarészt olyanoktól vélte hallani az elmúlt egy évben, akik a

„dollármédia és dollárbaloldal-történetben maguk is involválódva voltak. Tehát azt is mondhatnám, hogy olyanok kiabáltak, akiknek lehet, hogy ég a háza”.

Lánczi Tamás hozzáfűzte: a helyén tudja kezelni ezeket a megnyilvánulásokat, mivel „ilyen a boksz”. Ám nyomatékosította, amennyiben támadás éri a hivatal munkatársait, akkor őket meg fogja védeni.

.

(Népszava)

Valódi Hírek