Aggódhat Lázár János: Hiába fenyegetőzött a miniszter, küszöbön az újabb gigasztrájk

Napok kérdése, és minden eldől.

Egyes városokban eltérő mértékben, de a Volánbusz dolgozóinak 20-40 százaléka már visszajelezte, hogy támogatja a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (Szaksz) bérharcát, és kész sztrájkolni, ha a munkáltató kedvezőtlen béremelési ajánlatot tesz – mondta a Népszavának a szervezet elnöke, Dobi István, hozzátéve: ahol most 40 százalékos a támogatottság, ott biztosan meglesz a 60 százalékos összefogás, ahol 20 százalékos, ott – fogalmazott – „rá kell kapcsolni”.

Mint mondta, az ünnepek alatt némileg lassult a támogatói aláírások gyűjtése, de januártól tovább folytatódik az akció, a tervek szerint január 10-éig, de ha szükséges 16-áig, ugyanis ezen a napon közli majd a munkáltató a jövő évi bérfejlesztéssel kapcsolatos ajánlatát. Ezen ajánlat és a sztrájk támogatottságának függvényében dől majd el, hogy

lesz-e újabb kétnapos munkabeszüntetés január 28-án és 29-én.

Megírtuk, hogy december 10-11-én már tartottak kétnapos sztrájkot a Volánbusz dolgozói. A szakszervezet szerint akkor a munkavállalók mintegy 65 százaléka támogatta az akciót, ugyanakkor a Volánbusz közlése szerint a vártnál kisebb volt az összefogás, a teljes dolgozói állomány 14 százaléka vett részt az akcióban. Megjegyezzük, a Volánbusz központja egyébként

megtagadta az adatok kiadását a sztrájkról.

Dobi István közölte, az akcióval ugyan elégedett volt, de csalódások is érték az aktivitással összefüggésben. Hozzátette: csak abban az esetben ad ki egy következő sztrájkfelhívást és kezdi meg annak megszervezését, ha a 17 ezer autóbusz-vezető legalább 60 százaléka egyetért a bérköveteléssel és részt is vesz az esetleges következő munkabeszüntetésben.

A szakszervezet azért hirdetett először kétnapos sztrájkot decemberben, mert megrekedtek a jövő évi bértárgyalások. Dobi István a jelenlegi inflációs környezetben 25 százalékos keresetfejlesztési igényt tart elfogadható tárgyalási alapnak. Lázár János építési és közlekedési miniszter a követelést „irreálisnak” és „túlzó mértékűnek” minősítette, a sztrájkot pedig „jogilag erősen vitathatónak”, a szakszervezetet pedig „felelőtlennek” titulálta.

„A felelőtlenül viselkedő szakszervezettel a bíróságon folytatjuk,

a felelős, többi két tucat szakszervezettel pedig a tárgyalóasztalnál. Ott állapodtunk meg 2023-ra vonatkozóan és ott fogunk megállapodásra jutni a 2024-es bérfejlesztést illetően is”

– fenyegetőzött korábban Facebook-bejegyzésében a miniszter.

(Lázár János/Facebook)

Valódi Hírek