Érkezik a feketeleves? Csak most jöhet a legrosszabb a volt pénzügyminiszter szerint

Oszkó Péter szerint nehéz év előtt állunk.

Bár az Orbán-kormány szerint hazánk az Európa-rekorder infláció, a folyamatos drágítások és megszorítások közepette is szép gazdasági eredményeket ért el, a szakértők már másképp látják a helyzetet.

Oszkó Péter közgazdász, volt pénzügyminiszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a minap kifejtette: idén

a lakosság súlyos reálbércsökkenéssel szembesült,

az éves infláció pedig meghaladja a 15 százalékot.

Emellett a fogyasztás is csökkent, ami nem tett jót a költségvetésnek, sőt, tulajdonképpen nincs olyan terület a gazdaságban, amelyet nem sújtott volna probléma 2023-ban – részletezte a szakértő.

Mint mondta,

az inflációnak legalább a felét a 2022-es választási költekezés okozta,

a kormány felelőtlen gazdaságpolitikája megbélyegezte az idei évet is, ráadásul a jövőre nézve sem túl rózsás a helyzet, újabb nehéz esztendő előtt állunk.

Meglátása szerint a hazai gazdaság szerkezetével sok a gond, javításra szorulna például a termelékenység növekedésének lassú ütemét tekintve.

2024-ben a magyar családoknak az üzemanyagok drágítása, az útdíjak emelése mellett várhatóan az élelmiszerárak további növekedésével is meg kell majd birkózniuk.

Kapcsolódó cikk:

https://nyugatifeny.hu/2023/12/27/jon-a-hidegzuhany-lesujto-hirt-hoztak-a-nyugdijasoknak-varga-mihalyek 

Valódi Hírek