Mi a fenét művel Schmidt Mária? Botrányos dolgokat árul a múzeuma

Úgynevezett „ajándéktárgyak”.

A 2002-ben nyílt Terror Háza Múzeum Budapest szimbolikus épületében, az Andrássy út 60-ban várja a látogatókat. A múzeum „köznevelési feladatokat” is ellát, hiszen számos diák fordul meg benne évente, akiket a diktatúrák, a nyilasok és a Rákosi-rendszer bűneire figyelmeztetnek.

A múzeum főigazgatója az a Schmidt Mária, aki egy éve már úgy gondolta, Németország már nem létezik többé – úgy tűnik, azonban határozottan megcáfolta az állítását. Az ország kancellárja ugyanis épp a minap zavarta ki Orbán Viktort az Európai Parlamentből, amikor Ukrajna EU-csatlakozásáról szavaztak, ezzel pedig azt is megmutatta: nem Orbán az Úr a háznál.

Schmidt múzeuma egyébként természetesen ajándéktárgyakat is árul, ezekhez az interneten is hozzájuthat az, aki épp nem jár a fővárosban.

Azok után, hogy kiderült, Schmidt Mária jobbkeze, a Terror Háza kutatási igazgatója, Békés Márton skinhead volt, talán nem meglepő, hogy a múzeum webshopjában

nyilaskeresztes szimbólummal díszített ajándéktárgyakat vehetünk.

Minderre Radnóti Zoltán, a MAZSIHISZ főrabbija hívta fel a figyelmet a közösségi oldalán:


.

„Mélyen tisztelt emberek! Tessék, csak tessék!

Ha valakinek mélyről fakadó igénye volna történelmi relikviákra, itt a soha vissza nem térő alkalom!

Ma már egy állami tulajdonú múzeum nyílvános webshopjában tud vásárolni horogkeresztes és nyilaskeresztes bögréket!

Tessék, csak tessék,
Csak Önöknek és csak itt!

És ha gyorsan vásárol, most akár két szín közül is választhat!

Kedves Hölgyem/Uram!

Az természetesen Önt ne zavarja, hogy ezek ma tiltott jelképnek számítanak, mert bizony vannak apróbb fekete (sötét) lyukak ebben a rendszerben!

Tetszik tudni, mint abban a zsidó rabbis viccben: „balra is törvény, jobbra is törvény, ám ahol én masírozok, ottan biza nincs, hej!!”

És kedves zsidó honfitársaink figyelmét tisztelettel arra hívnám fel, hogy ha a maceszos kávét ebből a csodás piros/fekete bögréből innák, és véletlenül nem férne bele az orruk, akkor csak magukat okolják, mert ez nem a tervező hibája, hanem csakis az Önöké!

Ez is…
Egyébként is, minek annyit érzékenykedni!”

– írta Radnóti.

Valódi Hírek