Dagad a botrány: Megszólalt a Jóbarátok sztárjának exe a színész rejtélyes halála után

A múlt héten nyilvánosságra került az orvosszakértői jelentés.

Az értesülések szerint Kayti Edwards, Matthew Perry egykori barátnője vizsgálatot követel a színész orvosai ellen.

A Jóbarátok című sorozat sztárjára október 28-én találtak rá otthonában, a jakuzziban. Később kiderült, hogy a híresség halálát ketamin (fájdalomcsillapító hatással bíró érzéstelenítő, amelyet drogként is alkalmaznak – a szerk.) okozta, volt párja ezzel összefüggésben ragaszkodik a vizsgálatokhoz.

Az orvosszakértői jelentés mellesleg a múlt héten került nyilvánosságra: a dokumentumból az is kiderült, hogy Perry egy korty alkoholt sem ivott a halála előtt, valamint a szervezetében nem volt nyoma egyéb kábítószereknek.

A híresség a depressziója miatt részesült kezelésben. Edwards és Perry még 2006-ban randevúztak egymással, a nő szerint nem valószínű, hogy volt párja az utcáról szerzett volna be ketamint magának, így

az orvosoktól akar válaszokat kapni.

Kayti Edwards szerint a kezelés minden bizonnyal egy lépcsőfok volt a színész számára, hogy visszatérjen a drogokhoz.

(via thesun.co.uk/Nyugati Fény)

Kapcsolódó cikkek:

A Jóbarátok sztárjai megtörték a csendet: Megható sorokkal emlékeztek meg Matthew Perryről

Gyászol a színész világ: Megható sorokkal búcsúznak a Jóbarátok Chandlerjétől

 

Valódi Hírek