Megzizzent Bayer Zsolt? Orbán főhergelője már felkészült a legrosszabbra

Nagyon bepipult.

Bayer Zsolt „ISTENEM…” című írásában ismét kifejtette sajátos nézeteit a háborúról, világpolitikáról, valamint arról, hogy meglátása szerint

Németország most készül harmadszor egy világháborúval tönkretenni Európát.

„A német politika a huszadik században két világháborúval már kétszer tönkretette és kiszolgáltatta Európát Amerikának. Most készülnek harmadszor megtenni.

Ha céljuk eléréséhez nem lenne elegendő a kriminális német migránspolitika, ha nem lenne elegendő a romboló, kretén német gazdaságpolitika, akkor már most üzenik, hogy

katona politikailag (sic!) is készen állnak romba dönteni Európát”

– fogalmazott blogján az 5-ös számú Fidesz párttagkönyv büszke tulajdonosa.

„Akarunk mi ezekkel az idiótákkal és gazemberekkel egy gyékényen árulni?”

– vetette fel a kormánypárti főhergelő.

Bayer újabb kirohanása annak tudható be, hogy a német főparancsnok kilátásba helyezte, egy napon országuknak majd védelmi háborút kell indítania Oroszország ellen. Hozzátette: többé már nem lesz visszatérés az ukrajnai háború előtti időkhöz, ezért a németeknek hozzá kell szokniuk a védelmi háború gondolatához.

„Meg tudjuk védeni magunkat, és meg is fogjuk védeni”

– jelentette ki Carsten Breuer, a Bundeswehr főparancsnoka a unian.net beszámolója szerint.

Mint megírtuk, Sebián-Petrovszki László, a DK parlamenti képviselője a napokban arra hívta fel a figyelmet, hogy a vérellátó szolgálat Bayer feleségének igazgatói jóváhagyásával fizetett ki több milliárd forintot PCR-tesztekért egy cégnek, amelyet éppen Bayer feleségének ismerősei vezettek – erről Bayer Zsolt már nem írt a blogján.

A DK írásbeli kérdéssel fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez a Bayer Zsolt felesége, Matusovits Andrea által vezetett Országos Vérellátó Szolgálat többmilliárdos covidtesztbeszerzéseinek ügyében, ám a rendőrség nem indít nyomozást, mert „semmi gyanúsat nem találtak”.

(mandiner.hu / unian.net nyomán)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2023/12/10/itt-a-botrany-pofatlan-fejlemeny-bayer-zsolt-felesegenek-milliardos-mutyija-ugyeben

Valódi Hírek