Karácsony Gergely bejelentette: Inflációt meghaladó mértékben emelik a fővárosi dolgozók fizetését januárban

Megállapodtak a szakszervezetekkel.

Jövőre is folytatódik a Budapest-család dolgozóinak béremelése – közölte csütörtökön Karácsony Gergely a közösségi oldalán.

A főpolgármester megosztotta: sikerült megállapodniuk a szakszervezetekkel, így a szerdán elfogadott költségvetés

biztosítja az említett fizetésemelést.

Mint írta, a Fővárosi Önkormányzat és 16 szakszervezet bérpolitikai megállapodása rögzítette, hogy 2024-ben

a fővárosi dolgozók béremelésének egy főre jutó átlagos mértéke 13,5 százalék lesz.

Hozzátette: a tárgyalások soron kívül megkezdődtek a munkáltatókkal, hogy a Budapest-család minden alkalmazottja jövő év februárjában már a januárban megemelt bért kapja.

Karácsony Gergely Facebook-posztja szerint az érdekképviseletekkel egyetértettek abban, hogy a fővárost érő kormányzati megszorítások ellenére sikerült az idei bérfejlesztést is tető alá hozni, valamint még több területre kiterjeszteni a Budapest-pótlékot.

Továbbá egyetértettek abban is, hogy budapesti közszolgáltatásoknál tapasztalt munkaerőhiányra nem a harmadik országbeli, kölcsönzött munkaerő a megoldás, hanem a belső munkaerő-tartalékok feltárása, a lakhatási támogatás, képzési programok, valamint a bérek emelése – fejtette ki a főpolgármester, megjegyezve, hogy

Budapest szolidáris város,

megbecsüli a dolgozókat, akik minden nap mozgásban tartják és működtetik a várost.

Miután kedd este a Parlamentben megszavazták – többek között – a budapesti választási szabályok átírását, Karácsony Gergely a közösségi oldalán üzent Orbán Viktoréknak.

Mint hangsúlyozta, a Fidesz a minap felállította a politikai elvtelenség világcsúcsát, a döntés a Budapest-ellenes politika egy újabb fejezete. A főpolgármester közölte: tárgyalásra invitálja a 4 évvel ezelőtti győztes ellenzéki együttműködés pártjainak vezetőit, hogy pontot tegyenek a közös indulással összefüggő tárgyalások végére, valamint üzenjék meg együtt a fővárosiaknak:

„nem hagyjuk, hogy a Fidesz aljas húzásai éket verjenek közénk”.

A Fidesz alaptörvény-módosítása mellesleg hatalmas port kavart: a Demokratikus Koalíció, valamint az MSZP is leszögezte, hogy nem vesz részt a dokumentum 12. módosításának szavazásán.

(Karácsony Gergely/Facebook/Nyugati Fény)

Kapcsolódó cikk:

https://nyugatifeny.hu/2023/12/13/kitort-a-balhe-a-varban-az-osszes-budapesti-ellenzeki-polgarmester-az-i-keruletbe-indult

Valódi Hírek