Hivatalos: Megvan az új lengyel miniszterelnök

Hétfőn este meg is szavazták.

Ahogy arról beszámoltunk, hétfőn megbukott a bizalmi szavazáson Orbán Viktor szövetségese, Mateusz Morawiecki. Az alkotmány értelmében be is nyújtotta kormánya lemondását Andrzej Dudának.

A köztársasági elnök nem húzta sokáig az időt: még hétfőn este felkérte Donald Tuskot a kormányalakításra. Az ellenzék által támogatott politikust végül

248 igen és 201 nem szavazattal Lengyelország miniszterelnökének választották.

Az esemény jelentőségét mutatja, hogy a Szejm Youtube-csatornáján több százezren követték élőben a szavazást. A most megválasztott Tusk 2007-2014-ig volt az ország miniszterelnöke, most újra ebben a pozíciójában térhet vissza a politikába.

A rendszerváltást követő első lengyel elnök, Lech Walesa – aki Tuskhoz hasonlóan többször is beszólt Orbánnak –, szintén részt vett a parlamenti ülésen, ahol ma is orbánoztak egyet.

Úgy tűnik, a lengyelek nyugatra tartanak, Morawiecki megbuktatásával erős üzenetet fogalmazva meg a Vlagyimir Putyin bábjaként megmaradt Fidesz-rezsimnek. Orbán egyedül marad, ismét elvesztett egy szövetségest.

(444 / Nyugati Fény)

 

Valódi Hírek