Pintér embere elismerte: Egyre súlyosabb a helyzet Magyarországon

Furcsa kijelentések.

Takács Péter egészségügyi államtitkár az RTL Híradónak azt mondta, a kórházi fertőzések hatékony megakadályozásához

új fertőtlenítőszerek és új antibiotikum-stratégia kell.

A szakértők ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy nem feltétlenül elegendők az új tisztítószerek, ugyanis leginkább több takarítóra és nővérre lenne szükség.

A Független Egészségügyi Szakszervezet kiemelte: jelenleg nincs rendelkezésre álló hivatalos adat a munkavédelmi statisztikában

a kórházi fertőzéseket elkapó egészségügyi dolgozók számáról.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a közelmúltban a csatornának elismerte, hogy valóban problémák vannak, és változtatni fognak a fertőtlenítés jelenlegi gyakorlatán. Az egészségügyi államtitkár viszont kijelentette: mindez nem jelenti azt, hogy eddig bármit is rosszul csináltak volna.

„A tudomány mindig fejlődik, ami 10 éve igaz volt, az most nem feltétlenül van így, a kórokozóknak is változott az ellenállóképessége. Új ellenállóképességek, új fertőtlenítőszerek vagy új antibiotikum-stratégia kell”

– magyarázta Takács Péter.

Csilek András infektológus, a Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj-Zemplém megyei elnöke ugyanakkor kifejtette: Ha egy nővérnek nem 20 beteget kell ellátni, hanem 10-et, akkor nyilván sokkal jobb a fertőzések terjedésének megakadályozása, tehát a humánerőforrás fejlesztése a legfontosabb. Ezt mind a takarító oldalról, mind az asszisztensi, orvosi oldalról, nővér oldalról szükséges megtenni – tette hozzá.

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség közölte, a legnagyobb problémát szerintük is jelenleg a munkaerőhiány jelenti.

„Az a probléma, hogy az előírt feladatok elvégzése nem minden esetben történik meg maradéktalanul, mert

nincs meg az a munkaerő, ami szükséges lenne ahhoz, hogy szükséges takarítási feladatokat ellássa”

– mondta Pintér Zoltán, a szövetség képviselője.

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke azt mondta: fontos lenne, hogy kiderüljön, mennyi egészségügyi dolgozó kapja el a kórházi fertőzéseket, ugyanis erről jelenleg nincs adat a hivatalos munkavédelmi statisztikában.

„Amennyiben bármilyen fertőző megbetegedése van a dolgozónak, mindenképpen után kellene menni annak, hogy ezt a megbetegedést a munkája során vagy pedig más úton szerezte, mert ennek nagy jelentősége van abban, hogy a kórházi fertőzéseket is le lehessen csökkenteni”

– mutatott rá.

Arra vonatkozóan, hogy miért nincs adat a kórházi fertőzéseket elkapó egészségügyi dolgozókról, a területet felügyelő Belügyminisztérium

nem válaszolt.

Kapcsolódó:

Küszöbön a gigabotrány: Mindent megpróbáltak eltitkolni Orbánék ezekben a súlyos kórházi ügyekben

Árnyékkormány: Ezrek haltak meg kórházi fertőzésekben, ezért Pintér Sándornak felelnie kell

Nagyobb a baj, mint hittük: Kikerült a titkos lista a magyarországi kórházi fertőzésekről

https://nyugatifeny.hu/2023/11/11/most-van-bajban-az-orban-kormany-futotuzkent-terjed-a-korhazi-fertozesekrol-szolo-video

Valódi Hírek