Méretes port fog kavarni Lázár friss bejelentése: Súlyos üzenetet küldött, kipenderítenek egy rakás céget Magyarországról

Szerinte ez lenne a „helyes” megoldás.

Magyarországon semmi keresnivalója külföldi építőipari vállalatnak,

sőt meg kell akadályozni, hogy az építésgazdaságban magas importtal és külföldi építőanyagokkal dolgozzunk – többek között erről beszélt Lázár János csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján.

Az építési és közlekedési miniszter szerint Magyarország gazdagabbá válása érdekében bizonyos gazdasági szektorokban erősíteni kell a „szuverenitást” – állítása szerint erről szól az állami építési beruházásokról szóló, már elfogadott és a még parlament előtt lévő építészeti törvény.

A tárcavezető arról is szót ejtett, hogy a külföldi cementgyárak jobban teszik, ha

eladják a magyarországi vállalkozásaikat az államnak vagy hazai cégeknek,

és „leteszik a lantot”. Véleménye szerint a Nyugatnak tudomásul kell vennie, hogy Magyarország „gazdagabb és erősebb” akar lenni, így lejárt az ideje annak, hogy a német és francia cégek megszállják a hazai építőipart. A hazai cégek előnyben részesítése nyilván azt jelenti, hogy a kormányközeli oligarchák kezébe kerülhet a magyar építőipar.

Az új építészeti törvény mellesleg külön szabályokat szabna például a Balatonnál:

törölnék a strand és a kemping fogalmát,

de a dokumentumban kitérnek tó körüli zöldterület arányára, valamint a kikötők létesítésére is – utóbbiba Orbán Viktornak hatalmas beleszólása lenne, sőt a kormány szabhatná meg a csónakkikötőt érintő természetvédelmi hozzájárulás követelményeit (is).

A friss KSH adatok szerint szeptemberben

az építőipari termelés volumene 6 százalékponttal kisebb volt,

mint egy évvel korábban. Sőt augusztushoz képest is csökkent a termelés, a termelői árak viszont több mint 13 százalékkal nőttek idén a harmadik negyedévben.

Továbbá a megkötött új szerződések száma is csökkent – ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 43,9, az egyéb építmények építésére vonatkozó szerződések volumene 2,7 százalékkal mérséklődött. Ráadásul az építőipari vállalkozások szeptember végi szerződésállományának volumene is elmaradt az egy évvel korábbitól több mint 30 százalékkal.

Videó:

(MTI/VG/Nyugati Fény)

Valódi Hírek