Az ismert magyar szakember már sejti, mi lesz az EU-s pénzekkel: Jön a rémálom?

Ez rossz hír a kormánynak és az országnak is.

„Az biztosan kijelenthető, hogy az uniótól várt összes támogatást nem fizetik majd ki”

– fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában Csaba László közgazdász.

Az akadémikus szerint Magyarországnak a források lehívásához szükséges terveket nem sikerült megfelelő minőségben bemutatnia, emellett pedig a 2021–2027 közötti EU-s költségvetés összegeit is zárolták.

A szakértő szerint valamennyi pénz ugyan érkezik majd, de közel nem annyi, mint amennyi a teljes összeg lenne. Mint mondta,

„az uniós bürokrácia ugyanis nem engedheti meg magának, hogy egyetlen fillért sem ad”.

Mellesleg az Orbán-kormány nemrég újabb kérdéseket kapott az igazságügyi reformokhoz kötődően, így a válaszadásig biztos nem születik egyezség a brüsszeli forrásokról.

Interjújában kifejtette: meglátása szerint kevés a reális esély arra, hogy brüsszeli pénzekhez jussanak a magyar városok és önkormányzataik.

Csaba László rámutatott, hogy nagy szakadék van a világ fejlettebb részei és Magyarország között, hiszen amíg máshol emelkedett a tudás megbecsültsége, addig

országunkban jelentősen csökkent.

Emellett beszélt az Oroszországtól és Kínától való függőségről is. A témához hozzáfűzte:

„ha például egy ország az akkumulátorgyártást olyan fokon helyezi az iparpolitikája középpontjába, mint Magyarország, akkor nincs olyan, hogy nem állunk szóba az imperialista Kínával„.

Az akkumulátor-központú fejlesztést „teljesen elhibázottnak” gondolja. Meglátása szerint nagy esély van arra, hogy az elektromos autók csak átmeneti szerepet töltenek majd be, ráadásul nem bővelkedünk a tőkében, vízben, energiában, valamint munkaerőben, ezek pedig

elengedhetetlenek az akkumulátorgyárak üzemeltetéséhez.

Hangsúlyozta: a befektetők alaposan átgondolják, hogy érdemes-e Magyarországra jönniük, ismerve a kormány EU-, NATO– és nyugatellenes politikáját.

(via Telex/Nyugati fény)

Kapcsolódó cikkek:

Rónai Sándor: Uniós biztosok megerősítették, hogy Orbánék még nem állapodtak meg Brüsszellel az EU-s pénzekért

https://nyugatifeny.hu/2023/11/09/hirtelen-megszolalt-a-catl-a-debreceni-akkumulatorgyarrol-eldaloltak-mennyibe-faj-a-gigaberuhazas

Valódi Hírek