Micsoda pénzeső! Hatalmas, 20 milliárd forintos támogatást jelentett be az Orbán-kormány – csupán egy gond van ezzel

Erre mindig van több pénz.

A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága jövőre megközelítőleg 20 milliárd forinttal segíti

a párizsi olimpiára és paralimpiára készülő sportolókat, szövetségeket.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a keddi sajtótájékoztatón elmondta, ez az összeg három támogatási körön keresztül jut el az érintettekhez.

A Magyar Olimpiai Bizottság a rendes éves, működési költségén felül 1,289 milliárd forintos támogatásban részesül annak érdekében, hogy biztosítsa a kiutazást, az ott tartózkodást, és a felszereléseket. A nemzeti versenysport program keretein belül a 46 olimpiai sportág szövetsége tavaly összesen 15,919 milliárd forint támogatáshoz jutott.

Ez körülbelül másfél milliárddal nőhet azáltal, hogy a keretösszeg 500 millió forinttal emelkedik, és minden szövetség ötmillió forintot kap egy-egy olimpiai kvóta után. A Magyar Paralimpiai Bizottság számára 300 millió forintot biztosítanak a felkészülésre.

A harmadik támogatási kör keretein belül

350 millió forintot különítettek el a tatai edzőtábor klimatizálására (sic!),

eszközbeszerzéssel pedig 600 millió forint értékben segítik a szövetségeket.

(MTI)

Valódi Hírek