Lecsap a lázári balta: Vasszigor jön mostantól, felkészülhet minden magyar oligarcha – vagy mégsem?

Vajon csak trükközik?

Kedden publikálta az Építési és Közlekedési Minisztérium az új beruházási törvényt, amelyet már hosszú ideje ígért Lázár János.

Ugyan sok szakmai javaslatot megfogadtak, de a törvény hatálya nem fog vonatkozni a Budapest–Belgrád vasútvonalra, a paksi bővítésre és a „közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány vagy az általa létesített, vagy fenntartott jogi személy építési beruházására”, illetve a koncessziós törvényben szereplő beruházásokra sem.

Emellett a kormány

kiemelt befektetésösztönzési érdekből” is kivonhat bármilyen beruházást a törvény hatálya alól.

Ugyanakkor a törvény azt rögzíti, hogy nem lehet majd eltérni a szerződésben előre meghatározott ártól, azaz elméletileg innentől a nem kivételezett beruházások

ára nem szállhat majd el.

(Magyar Közlöny/mfor.hu)

Valódi Hírek