Kőkemény ellenállás: Özönlenek a szavazatok, remeghet a dühtől Pintérék lába a fiatalok kezdeményezése miatt (+fotók)

Ezrek adják le a voksukat.

Az alternatív oktatási népszavazás harmadik napján is nagy számban mentek el voksolni az emberek:

csütörtök reggelre a szavazók száma átlépte a 41 ezer főt

– állt az aHang lapunkhoz küldött csütörtöki közleményében.

Mint írták, szerdán több mint 11 ezren szavaztak, az aHang és az Egységes Diákfront tapasztalatai alapján egyre többen keresik fel a szavazósátrakat és választják a személyes voksolást. Budapesten belül a legtöbb szavazat a Széll Kálmán térről, a Móricz Zsigmond körtérről, valamint a Nyugati térről érkezett, míg vidéken Miskolcon, Szegeden, Veszprémben és Pécsen a legaktívabbak a szavazók.

Mint írtuk, október 20-án elindult Magyarország első alternatív, oktatási népszavazása, amelyen már 16 éves kortól elmondhatják az emberek

az oktatás 7 legfontosabb kérdésében a véleményüket.

Az Egységes Diákfront és az aHang célja a kezdeményezéssel, hogy megmutassák a döntéshozóknak, az emberek véleményt akarnak mondani a magyar oktatás helyzetéről. A 7IGEN-es alternatív oktatási népszavazás hétfőn, az online szavazás pedig már pénteken elkezdődött.

A friss közlemény szerint szerdán leadta a szavazatait Magyarósi Csaba youtuber, videóblogger, aki az Instagram-sztorijában többek között arról írt, hogy:

„A diákok Magyarország legmenőbb polgárai: népszavazást indítottak az oktatásról!”

Szintén szavazásra buzdított mindenkit szerdán Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, valamint Jávor Benedek, korábbi EP-képviselő is – írta az aHang.

„Nagyon örülünk neki, hogy ilyen magas az érdeklődés országszerte az alternatív népszavazás kapcsán. Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy a magyar emberek valódi párbeszédet és reformokat akarnak az oktatási rendszeren belül. Az érdeklődés nem csak a szavazók számában, hanem az aktivisták tekintetében is látszik, akik egyre többen van, ez pedig nekünk is lehetőséget teremt arra, hogy akár új helyszíneket nyissunk meg a hétvége előtt”

– fogalmazott Szalóki Viktor szóvivő.

Szerdán Matkovich Ilona, Vác polgármestere is kilátogatott a városi szavazósátorhoz, és leadta a szavazatát. A polgármester egy közös képet is készített a 7IGEN-es aktivistákkal. Mint arról az aHang korábban beszámolt, nem indult könnyen az alternatív népszavazás a Pest megyei településen: hétfőn, a szavazás első napján

a váci közterület-felügyelet több alkalommal megpróbálta felszámolni a 7IGEN-es szavazósátrat

arra hivatkozva, hogy ahhoz a város jegyzője nem járult hozzá, kedd reggel pedig a sátornyitás előkészítése alatt valaki ellopta a sátrat – részletezték.

Online és személyesen is október 30-ig lehet szavazni a hét kérdésben. Minden, a szavazással kapcsolatos fontos információ elérhető a 7IGEN.hu oldalon. A személyes szavazás helyszínei és nyitvatartásuk itt érhetők el – tájékoztatott az aHang.

Az aHang pár fotót is küldött az voksolásról:

A fotón Matkovich Ilona, Vác polgármestere a szavazáson.

Magyarósi Csaba youtuber az Instagramon osztott meg egy képet az eseményről.

Kapcsolódó cikk:

https://nyugatifeny.hu/2023/10/25/befuccsolt-a-pinter-terv-tomegevel-erkeznek-a-tamogato-alairasok-a-fiatalok-kezdemenyezesere

Valódi Hírek