Bekeményítenek Pintérék: Szégyenteljes választ küldött Iványi Gáboréknak a Belügyminisztérium

Így reagált a tárca.

Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője a közelmúltban arról tájékoztatott, hogy tartozásaik miatt kikapcsolhatják a gázt és az áramot az intézményeikben, amelyek között hajléktalanszállók és idősotthonok is vannak. A lelkész a kialakult helyzettel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„most ki fogom tolni az utcára a végtag nélküli hajléktalanokat, mert nem fogok tudni mit csinálni.”

A Belügyminisztérium – amelyhez a szociális ellátás is tartozik – szerdán közleményben reagált Iványi Gábor kijelentésére.

„De tud mit csinálni.

Fizesse meg az adót, fizesse meg a dolgozók után a járulékot, ne halmozzon fel köztartozást, és lássa el azt a feladatot, amit állami támogatás fejében saját maga vállalt”

– közölte a Pintér Sándor vezette tárca.

A minisztérium arra is választ vár Iványiéktól, hogy az elmúlt 13 évben kapott 8,6 milliárd forint állami támogatást mire használták fel, miért lett MET-nek annyi tartozása, hogy nem tud fizetést adni a saját dolgozóinak. A tárca szerint Iványi Gábor nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, hanem „helyette ma már nyíltan és büszkén használja túszul a legkiszolgáltatottabbakat személyes harcához”.

„Visszataszító és aljas dolog

a rászorulókra és a kiszolgáltatott emberekre hivatkozva kötelezettséget nem teljesíteni. Márpedig itt ez a helyzet”

– írták Pintérék.

Közölték azt is, hogy szerintük Iványiék valótlanságot állítanak arról, hány férőhelyet tartanak fenn, és hogy mindezt milyen forrásokból finanszírozzák. Minden szociális szolgáltatónak 3 vagy 6 hónappal előre jeleznie kell a kormányhivatal felé, ha meg akarja szüntetni a szolgáltatást, de a MET eddig nem élt ilyen jelzéssel.

„Iványi Gábor tetteivel és kiállásával

veszélyezteti a rászorulókat és munkavállalóival szemben is felelőtlenül jár el”

– fogalmaztak.

Iványi Gábor egyházát 2011-ben fosztotta meg státuszától a magyar állam az új egyházi törvény révén. A MET később pert nyert az állammal szemben, az ítélet kimondta:

a magyar állam alkotmánysértő módon vette el az egyházi státuszt, és azt köteles visszaállítani.

Vagyis az államnak visszamenőlegesen is ki kellett volna fizetnie azt a pénzt, amelyet a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség akkor kapott volna, ha egyházi státuszuk megmarad.

A lelkész szerint az állam eddig 700 millió forint normatív támogatást és 71 millió forint 1 százalékos felajánlást vont el tőlük, amivel veszélybe sodorták 20 ezer rászoruló ellátását. A kialakult helyzet miatt határozatlan idejű demonstrációt hirdettek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2022 februárjában azzal vádolta meg az egyházat, hogy 3 milliárd forint járulékot nem fizettek be a dolgozóik után. Iványiék akkor közölték, az állam ennek négyszeresét halmozta fel velük szemben, és jelezték, támadást indítottak velük szemben. A MET és a kormány közti viszony egyre fagyosabbá válik, a lelkész egyházától már az alapnormatívát is megvonták.

(telex.hu nyomán)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2023/10/18/bejelentettek-hatarozatlan-ideju-demonstraciot-inditottak-ivanyi-gaborek

Valódi Hírek