Mi a frászt művel Orbán? Megdöbbentő, mivel rukkolt elő a kormányfő, amíg Putyinnal bájolgott Kínában

Elszalasztott egy fontos egyeztetést.

Mint írtuk, Orbán Viktor a napokban Pekingbe utazott, ahol kedden kétoldalú tárgyalásokat folytatott Vlagyimir Putyinnal a gáz- és olajszállításról, valamint a nukleáris energiáról.

Ám amíg a magyar miniszterelnök a kínai fővárosban egyeztetett, rendkívüli videokonferenciát tartottak az uniós állam- és kormányfők. A megbeszélés célja mellesleg az volt, hogy a politikusok megtalálják a közös hangot a közel-keleti események kapcsán.

Az EUrologus tanácsi forrásai szerint azonban

Orbán Viktor nem vett részt a videokonferencián

– ezt az értesülést mellesleg Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének szóvivője is megerősítette később. Hozzátette: a magyar miniszterelnök kérésére Karl Nehammer osztrák kancellár képviselte Magyarországot a megbeszélésen.

Az egyeztetésen Charles Michel leszögezte: ahogy az Európai Unió Ukrajna kapcsán is kiáll a közösség értékei mellett, úgy ennek mindig mindenhol érvényesnek kell lennie. Megjegyezte, hogy az EU folyamatosan figyeli a helyzet alakulását, szoros kapcsolatban állnak a térség szereplőivel, valamint az ENSZ bevonásával többek között étellel, gyógyszerekkel igyekeznek segíteni.

Hangsúlyozta: ugyan az izraeli események megosztottságot okoztak az európai társadalomban, küzdeni kell a gyűlöletbeszéd, az antiszemitizmus, az iszlamofóbia és a rasszizmus ellen.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke úgy fogalmazott: a Hamász a palesztin népnek is fájdalmat okoz, hiszen a szervezet terroristák csoportja. Kiemelte:

„Izraelnek joga van megvédeni magát a nemzetközi és humanitárius joggal összhangban”.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke megosztotta: a valóság a helyszínen szörnyű, tragikus, kétségbeejtő – a politikus a múlt héten Ursula von der Leyennel Izraelbe látogatott.

„Hangsúlyoznunk kell, hogy kötelezettségeinkkel és a nemzetközi joggal összhangban továbbra is olyan megoldásokat kell keresnünk, amelyek enyhítik a humanitárius következményeket Gázában”

– fűzte hozzá.

Izraelre az október 7-ei hétvégén több ezer rakéta zúdult, miután a Hamász támadás indított a Gázai övezetből. Friss értesülések szerint több izraeli területről megkezdték a civilek evakuálását. Eközben a hétvégén az Izraeli Védelmi Erők azt üzente a Gázai övezet északi felén élőknek, hogy mihamarabb költözzenek délre a biztonságuk érdekében.

(HVG/Nyugati Fény nyomán)

Kapcsolódó cikkek:

https://nyugatifeny.hu/2023/10/13/remiszto-reszleteket-osztott-meg-egy-izraelben-elo-magyar-a-nyugati-fennyel-ilyenek-a-mindennapok-a-pokol-torkaban

Valódi Hírek