Szijjártó Péter úgy tudja, új világrend van kialakulóban: Egy komoly veszélyre is figyelmeztetett a miniszter

Ettől nagyon tart.

Új világrend van kialakulóban; az, hogy hogyan néz majd ki ez a világrend, ma még teljesen bizonytalan – írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap reggel a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről jelentkezett be, ahonnan Kínába indult. A miniszter írását változtatás nélkül közöljük:

„Az, hogy új világrend van kialakulóban, teljesen egyértelmű. Hogy hogyan néz majd ki ez a világrend, ma még teljesen bizonytalan.

Sajnos komoly a veszélye annak, hogy a világ újra blokkokra fog osztódni.

Ez nekünk nagyon rossz lenne – ebben van történelmi tapasztalatunk.

Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a következő évek az összeköttetésekről, a konnektivitásról, a kulturált nemzetközi együttműködésről szóljanak. Kelet és Nyugat együttműködése nélkülözhetetlen a globális biztonsági és gazdasági veszélyek leküzdéséhez.

A kínai elnök kezdeményezése, az »Egy övezet, egy út« ezt a célt szolgálja. Most irány Peking, a kezdeményezés csúcstalálkozója. Repülés egész nap, érkezés ottani késő este.”

Valódi Hírek