Vége a béketűrésnek: Ultimátumot kapott a magyar kormány, Varga Juditnak súlyos kérdésekre kell felelnie

Itt az újabb jelentés.

Nagy többséggel fogadták el szerdán az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésében megszavazott jelentést, amelyben arra figyelmeztettek, hogy a kémszoftverek politikai célú használata több ponton is beleütközik az Emberi Jogok Európai Egyezményének előírásaiba.

A strasbourgi székhelyű, 46 országot tömörítő szervezet felszólítja Magyarországot – valamint a kémszoftverrel való visszaéléssel vádolt többi tagországot –, hogy

három hónapon belül adjanak tájékoztatást

a közgyűlés és a neves alkotmányjogászokból álló Velencei Bizottság felé a Pegasus és a hasonló jellegű kémszoftverek használatáról.

A testület emellett elvárja, hogy az érintett tagállamok folytassanak hatékony, független és gyors vizsgálatokat a visszaélésekről, továbbá biztosítsanak megfelelő jogorvoslatot a megfigyelés áldozatainak.

Az országoknak mindaddig tartózkodniuk kell a Pegasushoz hasonló szoftverek bevetésétől, ameddig a titkos megfigyelésre vonatkozó törvényeik nem felelnek meg az emberjogi egyezmény követelményeinek – közölte a testület, amely a Velencei Bizottságra bízná a vizsgálatok értékelését.

Peter Omtzigt, a jelentés holland néppárti előadója a vita során jelezte: a Pegasus-ügyről szintén véleményt nyilvánító Európai Parlamenttel szemben az Európa Tanácsnak van arra jogosítványa, hogy megvizsgálja, a nemzetbiztonsági célból elkövetett megfigyelés megfelel-e a jogállamiság elveinek és az emberi jogoknak.

„Miért van hatáskörünk rá? Azért, mert

az állambiztonság leple alatt az egyezmény előírásainak legszörnyűbb megsértése zajlik”

– mondta a holland politikus Nacsa Lőrinc fideszes képviselőnek, aki a vitán azt firtatta, hogy sem az EP-nek, sem a strasbourgi szervezetnek nincs joga kutakodni az államok nemzetbiztonságát érintő ügyekben. Szerinte a jelentés előadója azt sem vette figyelembe, hogy a magyar adatvédelmi hatóság már megvizsgálta a Pegasus hazai alkalmazását és

„mindent rendben talált”.

„Nem ilyen vizsgálatra van szükség, hiszen az adatvédelmi hatóság nem végezhet teljes körű vizsgálatot a nemzetbiztonság terén”

– reagált Nacsa kijelentéseire a jelentés előadója.

(népszava.hu nyomán)

Kapcsolódó:

Vajon mit rejteget Varga Judit? Különös magyarázattal rázta le a Pegasus-küldöttséget

https://nyugatifeny.hu/2023/01/24/ronai-sandor-februarban-kihallgatjak-varga-juditot-magyarorszag-legnagyobb-kembotranyaval-kapcsolatban-video

Valódi Hírek