Vége a várakozásnak: Kiderült, mi lesz Orbán kebelbarátjának sorsa Szlovákiában

Hivatalos.

Megvan a megállapodás az új szlovák hárompárti kormánykoalícióról:

Robert Fico lesz a miniszterelnök,

akinek a baloldali–populista Smer pártja további hat miniszteri széket kap – számolt be róla a parameter.sk.

A választáson harmadik helyen végzett, szintén baloldali, ám Ficoékkal ellentétben nem oroszbarát, hanem nyugatos Hang-Szociáldemokrácia kapja a házelnöki posztot és szintén hat minisztériumot.

A szélsőjobboldali – magyargyűlölő – SNS kap három tárcát, de ebből az egyik csak januárban fog megalakulni.

Így a 150 fős parlamentben

sikerült Ficónak egy igen szűk, 79 fős többséget összehoznia.

A kormányalakításhoz 76 főre van szükség Szlovákiában,

Az új kormány ezzel még nem állt fel, de mint Fico elmondta, szeretnék ha az október 26-27-i EU-s csúcson már ő képviselhetné az országot.

Az új kormánykoalíció fő feladatának azt tartja, hogy „megvédje a lakosságot az illegális migrációtól és a gendertől„. A Hang vezetője, Peter Pellegrini ugyan ígéretet tett arra, hogy Szlovákia megtartja a mostani nyugatos külpolitikai irányát, de az SNS-vezér Andrej Danko már inkább arról beszélt, hogy a koalíciót a

nemzeti, keresztény és szociális politika

köti össze.

Akit érdekel bővebben a szlovák politika, annak ajánljuk a választások előtt írt elemzésünket.

Valódi Hírek