A népszerű magyar költő egyetlen ütős kifejezéssel mondott véleményt az Orbán-rendszerről

Nem szereti ezt a rendszert.

Az rtl.hu interjút készített a hamarosan hetvenéves Parti Nagy Lajossal. Ebben a költő beszélt többek között arról, hogy mennyire értéktelen lett a költészet és az irodalom, hogy miről társalog a kollégáival, ha újlipótvárosi otthona körül összefut velük a hentesnél, vagy hogy mit gondol az olyan fiatal, rendszerkritikus zenei együttesekről, mint amilyen a Carson Coma vagy a Beton.Hofi.

Egy ponton, amikor a közéletre terelődik a szó, ezt a kérdést szegezik neki: „a rendszeresen megjelenő publicisztikáiból jól kivehető, hogy – nem túl szalonképesen fogalmazva –

tele van a töke„.

Erre röviden azt válaszolta Parti Nagy:

Tele.

Hosszabban is kifejti, mint gondol az Orbán-rendszerről: „ez egy EU-konform, szoft diktatúra, nem a retorziókról szól feltétlenül, hanem az elfoglalásokról, a körbefolyásokról és a kiéheztetésekről. Ez egy olyan nagyon rosszkedvű, egyre sz*rabbul berendezett, valami nagyon sötét felé tartó ország, ahol magánemberként még mindig lehet élni”.

Mint mondta, ő szerencsés helyzetben van, mert hátat tud fordítani ennek a rendszernek, de ezt nem mindenki teheti meg, ezért ő azokat sem ítéli el, akik elfogadnak valamilyen támogatást például a Petőfi Irodalmi Múzeumtól, amelyet mára bekebelezett a Fidesz.

Valódi Hírek