Mi történt? Egészen meglepőt lépett Ukrajna az OTP ügyében

Most a banktól várnak lépéseket.

Korábban megírtuk, hogy az ukrán korrupciómegelőzési ügynökség ideiglenesen felfüggesztette az OTP Bank státuszát a háború nemzetközi támogatóinak listájáról.

A hazai pénzintézet még májusban került fel a listára. A döntést akkor azzal indokolták, hogy az OTP továbbra is folytatta tevékenységét Oroszországban, és betartotta azt a hitelezési törvényt is, amelynek előírásai szerint az oroszok finanszírozhatták a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaságot.

A Népszava a Eurpean Pravada című ukrán lap közlésére hivatkozva arról írt, hogy hétfőn viszont már

véglegesen levette az ukrán Nemzeti Korrupció-megelőzési Ügynökség (NAZK)

a háború nemzetközi szponzorainak listájáról az OTP-t.

Korábban jelezték, minderről a magyar és az ukrán fél az uniós külügyminiszterek hétfői, kijevi találkozóján állapodhat meg – most pedig úgy tűnik, ez a megállapodás meg is történt.

A döntés következtében Ukrajna most azt reméli, hogy a magyar kormány feloldja majd azt az 500 millió eurós, Ukrajna megsegítésére szánt csomagot, amelyet eddig blokkolt. Korábban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter több alkalommal is kijelentette:

„Magyarország még csak megvitatni sem hajlandó az ukrajnai fegyverszállítások további európai uniós finanszírozását, amíg a kijevi vezetés nem távolítja el az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról és nem adja vissza a kárpátaljai közösség elvett jogait.”

Valódi Hírek