FRISS: Felszólították az Orbán-kormányt, tegyenek azonnali lépéseket a kiberbűnözők ügyében

A mindenki számára elérhető tájékoztatás minden demokratikus berendezkedés alapja – írták.

Több mint 40 médiumot ért az utóbbi hónapokban túlterheléses támadás, amely hosszabb-rövidebb ideig elérhetetlenné tette az adott helyen a hírszolgáltatást. Mivel napjainkban a hírszolgáltatás jelentős része az online térben zajlik, így a túlterheléses támadások alapjaiban – egyben súlyosan jogsértő módon – ássák alá a sajtó szabadságát és sokszínűségét, valamint a tájékozódás jogát biztosító alaptörvényi rendelkezéseket is – hívta fel a figyelmet közleményében a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ).

Kiemelték, a független sajtó elhallgattatásának „modern” és alattomos eszköze a kiberbűnözők által végrehajtott

túlterheléses támadás.

A digitális korban a cenzúra digitálisan is működhet: névtelenül, interneten, váratlanul, pusztító módon. A kiberbűnözők profik, ellenük a védekezés is csak az lehet. A felkészülés, megelőzés professzionális kivitelezéséhez megfelelő informatikai tudással felvértezett humán erő, összehangolt munka, eszközháttér és az ezeket biztosító jelentős anyagi forrás szükségeltetik – hangsúlyozták.

Állásfoglalásukban kitértek arra, hogy a támadások ellen a kis szerkesztőségeknek nincsenek eszközeik. Hozzátették: egységes megoldás kell, közpénzből, széles társadalmi összefogással, az Alaptörvény betűjének és szellemének megfelelően.

„Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit”

– írták.

A túlterheléses támadás hosszabb-rövidebb ideig lebénítja az adott sajtószervezet, médium működését, azaz nincs hírszolgáltatás, nincs véleményközlés. E bűnügy feltárásával a média1.hu feljelentése nyomán jelenleg a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárást, de emellett átfogó és tartós szakmai megoldás is kell:

a kiberbűnözők ellen hatékony online megelőzésre és védekezésre van/lenne szükség.

Megjegyezték, létezik Magyarországon egy közpénzből finanszírozott szervezet – a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság (NMHH) –, amely a saját maga által megfogalmazott ars poeticaként „modern, professzionális hatóságként elősegíti, hogy Magyarországon mindenki sokszínű és korszerű média-, infokommunikációs és postai szolgáltatásokhoz férjen hozzá”. Feladata, hogy „az infokommunikációs szektorban egy olyan megbízható, kiszámítható és zavartalan piaci környezetet tartson fenn Magyarországon, amely mind a szolgáltatók, mind a felhasználók számára biztosítja a kielégítő működés feltételeit”.

„E feladat ellátását várja el jelen helyzetben tartalomszolgáltató és újságolvasó, hírfogyasztó polgár egyaránt”

– áll a közleményben.

Mint írták, az NMHH-nál van az adófizetők által biztosított anyagi forrás, és reményeik szerint a megfelelő stáb is arra, hogy a kibertámadások elleni gyors, hatékony védekezést megszervezze, szakmai segítséget, képzést, koordinációt nyújtson az újkori arctalan cenzúra gyors megállítására, leleplezésére.

„A sokszínű, mindenki számára elérhető, akadálymentes tájékoztatás minden demokratikus berendezkedés alapja. Ha valamire, úgy erre érdemes áldozni a köz kasszájából”

– zárul a közlemény, amelyben felhívták a figyelmet arra is, hogy a MÚOSZ kész együttműködni a hatékony védekezés megszervezésében.

(muosz.hu nyomán)

Valódi Hírek