Valami készül? Sürgősen Franciaországba száguldott Orbán új minisztere (+fotók)

Többek között a soros elnökségről is tárgyalt.

Laurence Boone francia európai ügyekért felelős államtitkárral találkozott a minap Bóka János. Az európai uniós ügyekért felelős miniszter kedden a közösségi oldalán osztott meg pár fotót az eseményről.

Mint írta, a közösséget aktuálisan érintő kérdésekről tárgyaltak Párizsban. A tárcavezető emellett bemutatta francia kollégájának a 2024-es magyar EU-elnökség kiemelt témáit is.

Bóka egy másik Facebook-posztjában arról írt, hogy Emmanuel Puisais-Jauvinnal, az európai uniós ügyekért felelős főigazgatóval is találkozott Franciaországban. A két politikus az ukrán gabona helyzetéről, a többéves pénzügyi keret félidei felülvizsgálatáról, valamint az EU bővítéséről tárgyalt.

Az ukrán gabona kérdése nap mint nap foglalkoztatja a kormányt: nemrég nemzeti hatáskörben meghosszabbították az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat. Válaszul Ukrajna úgy döntött, beperli többek között Magyarországot az intézkedésért.

Bóka végül arról is beszámolt a közösségi oldalán, hogy Emmanuel Moulinnal, a francia Államkincstár főtitkárával is egyeztetett. Meglátása szerint:

„Az Európai Unió versenyképessége és stratégiai autonómiája Magyarország és Franciaország számára is kiemelten fontos. Éppen ezért a jövő évi magyar elnökség kiemelt figyelmet fordít erre a területre.”

A tárcavezető mellesleg nemrég kifejtette véleményét, miszerint az EU a korábbinál is rosszabb állapotban van. Elmondása szerint

a magyar uniós elnökség nem lesz konfliktusmentes,

de szerinte a szakmai alkalmasságukat senki sem kérdőjelezi meg.

Valódi Hírek