Elindult a visszaszámlálás: Egy szakértő elárulta, mikor dönthetnek Orbánék a nyugdíjkorrekció mértékéről

Már nem kell sokat várni a jelek szerint.

Szeptember végéig, október elejéig dönthet az Orbán-kormány a nyugdíjkorrekció mértékéről, majd október közepén közölhetik a döntést a nagyérdeművel – legalábbis ez a sejtése Barát Gábornak.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság volt vezetője úgy látja, lázasan zajlik a „matekolás”: elmondása szerint 3 százalék körüli értékkel számolnak a kabinetben. Ugyanakkor hozzátette, nem érdemes találgatni, meg kell várni a novemberi nyugdíjemelés mértékét is szabályozó kormányrendeletet, valamint a 2023 végéig várható éves, már a nyugdíjas fogyasztói árindexre számolt inflációs mérték levezetését.

Hozzátette: a kormány figyelemmel kíséri majd a Magyar Nemzeti Bank előrejelzéseit is, a döntésről azonban „ítéletet” csak 2024-ben lehet hozni, amikor az adatokat nyilvánosságra hozzák. „Fellebbezésnek” nincs helye, ám a nyugdíjasokat képviselő szervezetek számonkérésére, pótlólagos igény benyújtására számítani kell Orbán Viktoréknak, amennyiben kiderül, hogy ismét tévedtek a számítások során – fogalmazott a szakértő.

Várakozásai szerint október 10-e és 16-a között már olvashatjuk a kormányrendeletet a járulékról

– ez a menetrend biztosíthatja, hogy a kiegészítő emelés ügyvitele, informatikai előkészítése rendben, ellenőrzötten megtörténjen.

(via hirklikk.hu)

(Kiemelt képünk illusztráció)

Kapcsolódó cikkek:

Nincs megállás a zuhanórepülésben: Csúnyán kibabrált a nyugdíjasokkal a kormány

https://nyugatifeny.hu/2023/08/10/ezt-mar-nem-lehet-a-szonyeg-ala-soporni-ujabb-meglepo-szamok-erkeztek-a-nyugdijakkal-kapcsolatban

Valódi Hírek