Nincs megállás a zuhanórepülésben: Csúnyán kibabrált a nyugdíjasokkal a kormány

Ezen sürgősen változtatni kell!

Még mindig 23 ezer nyugdíjas akad, aki 40 ezer forintnál kevesebbet kap. A HVG e heti számában többek között az infláció nyugdíjakra gyakorolt hatását fejtette ki.

Mint írták, januárban megugrott a havi 300 ezer forint fölötti nyugdíjra jogosultak száma – 308 ezer fő – de még mindig rengeteg idős ember van, aki a legkisebb mértékű járandóságot kapja. A KSH friss számaiból arra a következtetésre lehet jutni, hogy

23 ezer nyugdíjasnak havi 40 ezer forintból, vagy annél kevesebből kell megélnie.

Hozzátették, az inflációkövető emelés mellett azért emelkedett a magas ellátásra jogosultak száma, mert az új megállapítású nyugdíjak összege átlagosan magasabb, mint korábban. A összeg megállapítása során ugyanis a nyugdíj alapját képző, életpályán átívelő átlagkeresetet az előző év nemzetgazdasági nettó átlagkeresetéhez igazítják – fejtette ki Farkas András nyugdíjszakértő

Azonban a nyugdíjasok közti szakadékot szélesíti a 13. havi járandóság, sőt, a jövőben emelkedni fog a kisebb összegű nyugdíjra jogosultak száma A szakértő úgy fogalmazott:

a szegény még szegényebb, a gazdag még gazdagabb lesz.

Megjegyezte: a kormány ígéretet tett az Európai Uniónak, így készül egy nemzetközi tanulmány, amely majd az alapja lesz a 2025-ben hatályba lépő, nyugdíjrendszert módosító jogszabálynak.

A K&H nemrég készített egy felmérést: a megkérdezett magyarok közel ötöde úgy nyilatkozott, szíve szerint már 50 éves korában nyugdíjba vonulna. Ugyanakkor a válaszadók tisztán látják az elkeserítő helyzetet: 28 százalékuk nem győzte hangsúlyozni, hogy

valószínűleg még nyugdíjasként is dolgozniuk kell majd.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Kapcsolódó cikkek:

Videóval: Rétvári Bence olyat mondott a nyugdíjakról, hogy majdnem leszakad a mennyezet

Érik a balhé: Kiakadtak a nyugdíjasok Varga Mihály bejelentése után – nagyon rossz híreket kaptak

 

Valódi Hírek