Valóra vált Orbán Balázsék rémálma: Súlyos üzenetet küldött a magyar kormány legfőbb ellensége

Változott a helyzet.

Soros György fia, Alex Soros a Politico hasábjain publikált véleménycikkében arról írt, hogy a hírek, amelyek szerint a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) és Soros elhagyja Európát, félrevezetőek.

„Nem megyünk el”

– közölte Alex Soros, megerősítve: nem mennek sehova Európából.

Mint írta, csupán arról van szó, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványoknak meg kell változnia, „ahogyan a berlini fal leomlása után is, amikor erőfeszítéseink középpontjában a közép- és kelet-európai országok uniós csatlakozása állt; és ahogyan a 2008-as gazdasági válság után is, amikor először fokoztuk munkánkat Brüsszelben és Nyugat-Európában”.

Alex Soros szerint egészen egyszerűen arról van szó, hogy Európa kelet felé mozdul el, felerősödik Kelet-Európa ereje az uniós együttműködésben.

„Az ukrajnai háborúnak beláthatatlan következményei lesznek, míg Lengyelország vezető gazdasággá válása végül az EU nettó befizetőjévé teszi majd. Az európai felelős, demokratikus kormányzás jövőjét most már nemcsak Párizsban és Berlinben, hanem Varsóban, Kijevben és Prágában is meghatározzák”

– írta.

A Soros-alapítványok pedig ennek megfelelően fogják majd megváltoztatni a prioritásaikat egész Európában.

Hozzátette: meglepő módon a magyar kormánytisztviselőnek – Orbán Balázsnak – volt igaza, amikor szkeptikusan nyilatkozott a sajtóhírről. Ez nem a finanszírozás szintjéről szól – ez a prioritásokról szól, ahogy a finanszírozás fókusza ismét a kontinens keleti részére tolódik – mutatott rá.

Alex Soros kiemelte, továbbra is támogatni fogják a Nyílt Társadalom Alapítványok munkáját Ukrajnában.

„Büszkék vagyunk arra, hogy az általa 2014 óta több mint 250 millió dollárral támogatott civil társadalmi csoportok hálózata ilyen fontos szerepet játszott abban, hogy Kijev ellenállóvá vált Oroszország borzalmas agressziós háborújával szemben”

– hívta fel a figyelmet.

Ukrajna mellett támogatni fogják továbbra is a moldovai és nyugat-balkáni szervezeteiket, hogy így tudják biztosítani az említett országok EU-csatlakozását. Fokozzák továbbá a romák „egyenlő bánásmódjainak biztosítása érdekében tett erőfeszítéseiket, valamint jelezte: továbbra is elkötelezettek maradnak a CEU mellett.

„Nem hagyjuk cserben azokat a szövetségeseket, akik kiállnak a demokratikus jogokért az autokratákkal és a leendő diktátorokkal szemben – sem Európában, sem a világ többi részén”

– közölte.

(politico.eu / mandiner.hu nyomán)

Kapcsolódó:

Messze még a vége: Villámgyorsan reagált a „távozó” Soros-alapítvány, de ez nem fog tetszeni Orbánéknak

https://nyugatifeny.hu/2023/08/14/elszakadt-a-cerna-a-fideszes-politikusnal-megszallo-csapatokrol-es-katonakrol-beszel

Valódi Hírek