Messze még a vége: Villámgyorsan reagált a „távozó” Soros-alapítvány, de ez nem fog tetszeni Orbánéknak

Nem erről ábrándozott a kormány.

A sajtóértesülésekkel szemben a Soros György által támogatott Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) – a hvg.hu megkeresésére – közölték, hogy nem vonulnak ki teljesen az Európai Unióból,

csupán újraszervezik a munkájukat, valamint új működési modellre állnak át,

amely érinti a demokráciát, az emberi jogok és a klímaváltozás területét is.

Alissa Sadler, az OSF szóvivője szerint továbbra is Európa-szerte támogatni fogják a civil szervezeteket, többek között az közösség külügyeivel foglalkozó csoportokat.

Hozzáfűzte, hogy fenntartják az európai roma közösségeknek küldött támogatásaikat is. Továbbá a jövőben is kiállnak az emberi jogok, a demokrácia, valamint az elszámoltatható kormányzás mellett – utóbbiaknál elsősorban az ukrajnai, moldovai, nyugat-balkáni, valamint kirgizisztáni nemzeti alapítványokra gondolt.

A szóvivő arról is nyilatkozott, hogy a munkavállalóik közel 40 százalékát el kell küldeniük, további részleteket azonban nem árult el.

Orbán Balázs a hírre közösségi oldalán reagált. A miniszterelnök politikai igazgatója közölte:

„csak akkor hisszük el, hogy a megszálló csapatok valóban távoznak a kontinensről, ha az utolsó Soros-katona is elhagyja Európát és Magyarországot”.

Valódi Hírek