Fotóval: Begördült Magyarországra az első, nyolcmilliárd forint értékű gigantikus tank

„Békepárti” kormány.

Begördült Magyarországra az első példány abból a hadiszállítmányból, amelynek része 44 darab Leopard 2 A7HU típusú harckocsi – adta hírül az lhsn.hu nevű haditechnikai szakportál. A tankok egyenként nyolcmilliárd forintba kerülnek az ország központi költségvetéséből.

A híroldal Facebook-posztjában változtatás nélkül idézzük alább:

Tudósítóink jelentik!

Megérkezett Magyarországra a honvédelmi és haderőfejlesztési program részeként beszerzett első, teljesen új Leopard 2 A7HU harckocsi valamint a műszaki támogatására szolgáló WiSENT 2 többrendeltetésű műszaki gép.

Információink szerint a most beérkezett eszközök egyelőre még csak azok a referenciapéldányok lehetnek, melyek a megrendelő magyar fél hazai átvételét követően visszakerülnek a gyártó bázisára, hogy a további gyártás alatt álló kocsik referenciájaként szolgáljon.

A megkötött szerződések szerint így történt ez például a PzH 2000-es önjáró tarackok esetében is, nem is oly rég. A referenciapéldány érkezése ugyanakkor mégiscsak mérföldkő a Leopard 2 A7HU megrendelés teljesítésének folyamatában, hiszen ez az első legyártott magyar jármű, egyben borítékolja, hogy hamarosan megérkeznek a további – már itthon maradó – harckocsik is.

A magyarnemzet.hu arról írt: összesen 44 darab Leopard harckocsit rendelt az Orbán-kormány, amelyekből az utolsó példányt 2025-ig kell leszállítania a gyártónak. A tankokat egyenként 1500 (ezerötszáz!) lóerős turbódízel motorral szerelik fel, és akár 70 kilométer per órás sebességgel is képesek haladni.

A Magyar Honvédség legmodernebb harckocsijainak érkezése egyébként beleillik a kabinet stratégiájába, amelynek következtében például komoly fegyverkezés indult az utóbbi időben. A kérdés csupán az, hogy ez mennyire hiteles az önmagát békepártinak kikiáltó kormánytól.

Valódi Hírek