Szalay-Bobrovniczky Kristóf kijelentette: Magyarország katonaállam

Ezért óriási haderőfejlesztésbe kezdenek.

A magyar kormány

Közép-Európa legjelentősebb haderőfejlesztési programját hajtja végre;

Magyarország továbbra is a béke pártján áll a jelenlegi külpolitikai helyzetben, de a békéhez erő kell, az erőt pedig haditechnikáink és katonáink garantálják — jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön Székesfehérváron.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a székesfehérvári Fricsay Richárd regionális katonazenekari fesztiválon, a város Zichy-ligetében arról beszélt, hogy a királyok városában 8. alkalommal köszönthetik a regionális katonazenekari fesztivált. Hozzátette, hogy nem is lehetne méltóbb helyszíne a rendezvénynek, mint Székesfehérvár, a magyar hadtörténelem kiemelkedő települése, amely büszke katonaváros.

Nagyapám, Szalay Kázmér huszárhadnagy is e városba vonult be lóháton mint új helyőrségébe a 13. Jász-Kun Huszárezreddel 1912-ben Galíciából” — mondta a miniszter.

A honvédelmi tárca vezetője kiemelte, hogy

a magyar nemzet köztudottan katonanemzet,

fegyverrel foglalt hazát és azzal is védte meg. Hozzátette, hogy ez az az erő, amelyre a magyar honvédség fejlesztésekor a kormány épített, és mindez szellemi, erkölcsi tartalék katonáinknak.

Katonának lenni életre szóló hivatás” — hangsúlyozta a tárcavezető. Kitért arra, hogy katonazenészeinknek és katonazenekarainknak komoly történelmi hagyományuk van, a zene, a kürtök, a dobok, a trombiták hangja évszázadok óta társa a katonáknak.

A miniszter elmondta, a katonák békebeli mindennapjait végigkísérte a katonazene az ébresztőtől a takarodóig, és mindenhol ott voltak a zenekarok, ahol hadmozdulatok zajlottak. „A hangszerek a végső búcsúnál is szóltak” — jegyezte meg.

A tárcavezető köszönetét fejezte ki a magyar honvédség ott fellépő székesfehérvári, veszprémi, tatai és kaposvári helyőrségi zenekarainak a részvételért. Azt is megköszönte a zenészeknek, hogy megőrzik a katonazenét mint nemzeti értéket.

(MTI korrigálva)