Itt a válasz: Ezt üzente Lázár János azoknak, akik aggódnak a vasútvonalak megszüntetése miatt

Itt van Lázár újabb „remek” mondása.

Lázár János építési és közlekedési miniszter azt közölte: a tíz mellékvonalon bevezetett vonathelyettesítő buszközlekedés egy próba, amelynek – tudatta – lesz egy cirka féléves átfutási ideje, aztán majd decemberben fogják mindezt „értékelni”.

A Közlekedő Tömeg szervezet jelezte, szeptember 1-én további hét vonalon állhat le a vonatforgalom.

„Senkit nem hagyunk ott.

Busszal vagy vonattal, de mindenkit célba juttatunk”

– rögzítette Lázár János Facebook-oldalán vasárnap.

A MÁV korábban az erről szóló hírekkel kapcsolatban annyit közölt: nem született döntés arról, hogy „további mellékvonalakon kerülne sor közlekedésimód-váltásra”.

Hozzátették: a MÁV nem egyes vonalak vagy vonalcsoportok, hanem a regionális vonalhálózat egészét illetően vizsgálja azt, hogyan lehet a leginkább üzembiztos, kiszámítható és fenntartható közlekedést biztosítani az utasoknak. A vasúttársaság is azt írta: a próbaidőszak tapasztalatait az év végén közösen értékeli ki

a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV–Volán csoport.

Lázár tárcája július 21-én döntötte el, hogy tíz, kisforgalmú vonatjáraton augusztus elsejétől buszokkal váltják le a Bz-ket.

(Lázár János/Facebook)

Kapcsolódó:

Kitört a balhé a Lázár-terv miatt: Belerongyolt a kormányba egy neves szervezet

https://nyugatifeny.hu/2023/08/12/vegre-megszolaltak-lazarek-az-ujabb-bezarasokrol-ezt-tervezik-a-vasutvonalakkal

Valódi Hírek