Fény derült Orbánék tervére: Súlyos dolgok derültek ki az újabb kínai akkumulátorgyárról

Nem cáfolták.

Szerdán megírtuk, hogy egy óriási ipari parkot alakítanak ki a baranyai Bicsérd határában. Az érintett földeket a kormány beruházási célterületté nyilvánította, ebből pedig sokan arra következtettek, hogy a településre valamilyen gyár fog majd épülni. Most kiderült: a „valamilyen gyár” egy akkumulátorgyár lesz, és valóban meg fog épülni.

„Nem cáfolja a kormány, hogy Pécs mellé akkumulátorgyárat akarnak telepíteni!”

– hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán Szabó Tímea.

A politikus arról írt, hogy írásbeli kérdésben érdeklődött az üggyel kapcsolatban a kormányzatnál, miszerint

  • terveznek-e akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó tevékenységet,
  • bevonták-e a döntéshozatalba a helyi lakosokat, önkormányzatokat,
  • valamint rákérdeztek arra is, hogy mikor lesznek nyilvánosak a háttértanulmányok.

Bejegyzését alább közöljük:

„Nem cáfolja a kormány, hogy Pécs mellé akkumulátorgyárat akarnak telepíteni!

Ahogyan júliusi sajtótájékoztatómon elmondtam, utánajártunk azoknak az információknak, amelyek szerint Pécs mellett és a város ivóvízbázisának közvetlen közelében, Bicsérden, Kővágótöttösön és Kővágószőlősön elhelyezkedő óriási mezőgazdasági területet azért minősítették ipari célterületté, hogy oda újabb szennyező gigaakkumulátorgyárat telepítsenek.

Megkérdeztem tehát írásban is a kormányt arról, hogy valóban terveznek-e akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó tevékenységet, bevonták-e a döntéshozatalba a helyi lakosokat, önkormányzatokat és rákérdeztünk arra is, hogy

mikor lesznek nyilvánosak a háttértanulmányok.

A kormány válasza egy beismeréssel felérő hablaty. Szijjártó Péter helyett államtitkára, Menczer Tamás válaszolt, aki kérdésemre nem tagadta a Fidesz baranyai akkugyáras terveit, helyette

munkahelymegvédésről meg rezsitámogatásról blablázott.

Sőt, hozzátette, hogy a Fidesz szerint elég a térség fideszes képviselőivel egyeztetni a beruházási célterületek kijelöléséről. Érdekes, ebből az egyeztetésből valahogy kimaradt Mellár Tamás, a Párbeszéd pécsi egyéni országgyűlési képviselője.

Orbánék tehát ismét magasról tesznek a Pécsen és környékén élőkre,

baranyaiak véleményére, egészségére, tiszta és elegendő mennyiségű ivóvizére.

Kizárólag egy szempont számít: Orbán Viktor lázálmának megvalósítása, Magyarország akkumulátorgyár- »nagyhatalommá« erőltetése, ami nem jelent mást, minthogy

Európa szemétlerakója és Kína akkugyarmata leszünk

úgy, hogy közben a klímaválság közepén, amikor minden csepp víz számít, kínai és dél-koreai óriásvállalatok felzabálják az ország ivóvízkészletét.

A Párbeszéd-Zöldek álláspontja egyértelmű, a kormány akkumulátorgyár-telepítési őrülete egy környezeti katasztrófával fenyegető zsákutca. Nincs Magyarországon ehhez elég vizünk, nincs energiánk, nincs munkaerőnk (ezért jön 300 ezer külföldi vendégmunkás), és a legjobb termőföldjeinket adja át a kormány azért, hogy ők ebből megint profitálhassanak.

Ez nem más, mint hazaárulás!

Mindannyiunk érdeke, hogy közösen gátat szabjunk ennek az eszement országpusztításnak! A Párbeszéd-Zöldek következő lépésként levélben fordul az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyetteséhez a környezeti információk eltitkolása miatt, és hamarosan a pécsiekkel együtt lesz lehetőségünk megálljt parancsolni a bicsérdi akkumulátorgyárnak!

(Menczer Tamás válasza, ill. a témában nemrég tartott sajtótájékoztatóm kommentben olvasható/nézhető.)”

(Szabó Tímea/Facebook)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2023/08/09/forrnak-az-indulatok-az-orban-kormany-titkos-terve-miatt-ujabb-akkumulatorgyartol-rettegnek-a-lakosok-baranyaban

Valódi Hírek