Forrnak az indulatok az Orbán-kormány titkos terve miatt: Újabb akkumulátorgyártól rettegnek a lakosok Baranyában

Fű alatt döntöttek.

Három hete jelent meg egy kormányhatározat, amely szerint egy óriási ipari parkot alakítanak ki a baranyai Bicsérd határában. Az érintett földeket a kormány beruházási célterületté nyilvánította, ebből pedig sokan arra következtettek, hogy a településre valamilyen gyár fog majd épülni.

A helyiek már megerősítették: itt is akkumulátorgyár épül, viszont ezt eddig mindenki cáfolta. A környéken lakók tiltakozó gyűlést hívtak össze, hogy így adjanak hangot véleményüknek az üggyel kapcsolatban – derült ki az ATV Híradó riportjából.

Az Orbán-kormány új tervének értelmében több száz hektár termőföldet sajátítanak ki Pécs mellett, ugyanis

egy hatalmas ipari parkot alakítanak ki bicsérdi központtal.

A helyi lakosok pedig félnek, hogy akkumulátorgyár lesz a területen. Hivatalosan eddig ezt nem erősítették meg.

„Érdeklődtünk, milyen beruházásról van szó, és úgy szólt a válasz, hogy erre a területre nem született befektetői döntés, azonban folyamatban levő tárgyalásról nem adhatunk ki semmilyen infót.

Megmondom őszintén, engem ez kicsit szíven ütött”

– mondta a csatornának Keresztes László Lóránt, az LMP országgyűlési képviselője.

A fórumra meghívták Nagy Csaba és Hoppál Péter országgyűlési képviselőket is, ők viszont nem mentek el a programra – bizonyára fontosabb dolguk akadt ennél. A fórumon megjelentek viszont ezen nagyon felháborodtak.

Sokan jelezték, attól tartanak, hogy a titkolózás nem mást takar, mint egy újabb akkumulátoripari beruházást az országban, ez pedig szerintük a tervezett ipari park gigantikus méretéből is jól látszik.

A gazdák hangsúlyozták:

a legnagyobb probléma a legjobb termőföldek kisajátítása.

A civilek abban reménykednek, hogy Baranyában megmaradt az összetartás, hiszen korábban egy katonai lokátorépítést a Tubesen már sikeresen megakadályoztak a környezetvédők. Most pedig közölték: készek újra összefogni, ha netán mégis kiderülne, hogy akkumulátorgyárat akarnak felhúzni Pécs mellé (is).

Videó:

(LMP – Magyarország Zöld Pártja/Facebook)

Valódi Hírek