Megvan az első magyar arany az úszó vb-n, Kós Hubert 200 háton nyert

Gratulálunk!

Kós Hubert 20 évesen ért fel a világ tetejére 200 méteres férfi hátúszáson.

Két magyar is medencébe ugrott a döntőben, Kovács Benedek az ötödik helyen ért a célba. Második helyen az amerikai Ryan Murphy, harmadikon pedig a svájci Roman Mityukov végzett.

A 20 éves versenyző a befutója után csak néhány mondatban tudott reagálni győzelmére. Annyira elfáradt, hogy az orvosi stáb vette kezelésbe.

Most már jobban vagyok. Még mindig nem találom a szavakat, annyira kiadtam magamból mindent a döntőben. De tényleg annyira, hogy utána vissza is jött az ebédem. Most már sokkal jobban vagyok az éremmel a nyakamban

nyilatkozta a bajnok egy kicsivel később a Nemzeti Sportnak.

Kós 1:54.14 perces magyar rekorddal ért célba, ezzel Bernek Péter 2017-esrekordját döntötte meg.

Végre találtam egy olyan számot, ahol végig egyenletesen jól tudok úszni. Tegnap nagyon rosszul éreztem magam. Valami problémám volt és és végig azt hittem, hogy hányni fogok, a szívem is nagyon dobogott. Nem esett annyira jól ez a két nap, de nagyon örülök, hogy sikerült

nyilatkozat nem sokkal a győzelme után.

Új célja, hogy a versenyszámát legközelebb kevesebb mint 1 perc 54 másodperc alatt teljesítse. A rajtjaival még nincs megelégedve, és az olimpiáig sokat szeretne javítai a teljesítményén.

Nagyon közel vagyok ahhoz, ahová szeretnék eljutni. Még nem értem el azt a szintet, de ebben a fél évben sokat fejlődtem mentálisan

mondta a bajnok.

A világbajnoki úszást az M4 Sport élőben közvetítette. A versenyt alább lehet visszanézni:

Orbán Viktor már gratulált is a friss világbajnoknak:

Valódi Hírek