Iványi Gáborék hatalmas bajban vannak, már a dolgozókat sem tudják kifizetni

Adományokat gyűjtenek.

Júliusban az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) dolgozói mindössze 75 ezer forintos fizetést kaptak, ugyanis a lelkészi vezető szerint az Orbán-kormány fizetésképtelenné tette a kisegyházat.

Iványi kiemelte, hogy

nagyon sok alkalmazottjuk alig él jobb körülmények között, mint azok, akiket ellátnak

– a testvérközösség leginkább mélyszegénységben élő családok, illetve a hajléktalanok között végez szolgálatot,

több mint 40 intézményt tartanak fenn és közel 20 ezer rászorulóval foglalkoznak.

A testvérközösség július 10-én adott ki egy közleményt, amelyben beszámoltak arról, hogy felgyülemlett közüzemi tartozásaik miatt

a Nemzeti Adó- és Vámhivatal mintegy 100 millió forintot vont le a számlájukról,

emiatt nem tudják kifizetni a munkavállalóik teljes bérét.

Iványiék központjában legutóbb az Euronews járt, amelynek elmondta a lelkész, hogy

a kormány tönkre akarja tenni őt és az egyházat.

Hozzátette: a magyarság felemelkedése csak akkor történhet meg,

ha Orbán Viktor végre távozik a közéletből.

A lelkész kijelentette: szerinte ma Magyarországon diktatúra van, majd kiemelte; soha nem volt még Magyarországnak olyan korrupt kormánya, mint a jelenlegi.

A MET továbbra is gyűjti az adományokat, hogy rendezni tudják a munkavállalóik bérét,

aki szeretné segíteni a munkájukat az >>ITT<< teheti meg.

Valódi Hírek