Koránt sincs vége: Győztek a háziorvosok, keresztbe tett a bíróság Pintérék tervének

Győr-Moson-Sopronban még várnak a döntésre.

Ahogy korábban írtuk, óriási felháborodást keltett az Orbán-kormány terve, miszerint átszervezik az ügyeleti rendszert – így akartak egységes sürgősségi ellátórendszert teremteni.

A háziorvosok azonban nem lelkesedtek Pintér Sándorék új rendszeréért: Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke márciusban közölte, hogy pertársaságban támadják meg az orvosoknak kiküldött határozatokat, miszerint együttműködési kötelezettségük van.

A legfrissebb információk szerint

pert nyertek a háziorvosok Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében,

a határozatokat a bíróság megsemmisítette. A medicalonline.hu csütörtök délután arról írt, hogy a Debreceni Törvényszék szerdán a hivatalokat új eljárás lefolytatására kötelezte.

Továbbá kimondta, hogy a szerződés tartalmát az Országos Mentőszolgálatnak – ők felelnek az új ügyeleti rendszer szervezéséért – és a háziorvosoknak közösen kell meghatározniuk.

Fellebbezésnek nincs helye, maximum a Kúriától kérhető jogorvoslat.

Győr-Moson-Sopron vármegyében hasonlóan a bírósághoz fordultak a háziorvosok, de ott még nem született ítélet.

Valódi Hírek