Ilyen nincs: Kis híján megismétlődött a hodászi súlyos baleset

Komoly veszély leselkedett a vonaton ülő utasokra.

Majdnem megismétlődött a pár nappal korábbi hodászi baleset, amikor a Debrecenből Fehérgyarmatra tartó motorvonat hűtővize felforrt, és a kiáramló gőz égési sérüléseket okozott több utasnak.

A HBweb friss Facebook-posztja szerint pénteken egy Salgótarján és Somoskőújfalu között közlekedő szerelvény hűtővízrendszere ment tönkre,

a forró víz pedig kiömlött az utastérbe.

Szerencsére senkinek sem esett baja, ám ez az incidens is rávilágít arra, hogy komoly intézkedésekre van szükség a vasúti közlekedést illetően.

A közlekedési weboldal Facebook-bejegyzését változtatás nélkül idéztük:

„[Salgótarján HU]

2023. július 21-én, a 2007. március 3-i és a 2009. december 13-i magyar vasúti vonalbezárások folytatásának bejelentése napján

kis híján megismétlődött a hodászi súlyos műszaki hiba.

Salgótarján külső állomáson az 5824-es vonatként Somoskőújfaluba igyekvő 117 342-es pályaszámú motorkocsi hűtővízrendszere ment tönkre és a forró víz ömlött ki az utastérbe.

Hál’ Istennek, csak folyt és nem spriccelt, így égési sérülést ezúttal nem okozott. A motorkocsi szolgálatképtelen lett, a továbbiakban a vonatpár elmaradt, a Volánbusz pótlóbuszt nem tudott biztosítani.”

(HBweb/Facebook)

Valódi Hírek